Dürer Albert Általános Iskola

A Sakkpalota elnevezésű, komplex képességfejlesztő módszer elméleti és gyakorlati alkalmazásával ismerkedhettek meg az érdeklődők a Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában.

A Gyulai Tankerületi Központ 2017-ben hirdette meg a „jó gyakorlat” elnevezésű programsorozatát, melynek célja, hogy a tankerülethez tartozó mintegy 34 település 86 feladat-ellátási helyén működő egyedi programok, fejlesztő módszerek széles körben megismerhetőek legyenek, valamint az intézmények átvehessék egymástól a tapasztalati úton is bizonyított programokat.

A programsorozat részeként bemutatták a Sakkpalota elnevezésű, komplex képességfejlesztő módszer elméleti és gyakorlati alkalmazását a Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában. A digitális világba született gyermekek számára a sakk, a maga szimbólumrendszerével kivételes oktatási lehetőség a személyiségfejlesztés, a tehetséggondozás, a kritikai gondolkodás terén, emellett pedig előmozdítja a különböző műveltségi területek ismereteinek elsajátítását is.