jótékonysági est

Két és fél hónapja gyűjt az Együtt a Kisangyalokkal Egyesület különböző programokon adományokat, mellyel a céljuk az, hogy segítsenek Dicsa Noéminek, aki gerincvelő izomsorvadásban szenved. Ennek a programsorozatnak az egyik állomása volt egy Jótékonysági est Eleken melyre stábunk is ellátogatott.

Az úgynevezett SMA-1 es típúsú gerincvelő izomsorvadás egy nagyon ritka genetikai betegség mely gerincvelő idegsejtjeinek fokozatos elvesztését eredményezi. A hat éves Dicsa Noémi is ebben a betegében szenved, jelenleg is Budapesten kezelik egy kórházban. Az állapota súlyos azonban van egy gyógyszer, amely nagyban javítana az állapotán és valószínűleg ismét lábra is tudna állni tőle.  Sajnos azonban az ilyen kezelések rendkívül sokba kerülnek, ezért döntött úgy az Együtt a Kisangyalokkal alapítvány két és fél hónapja, hogy jótékonysági programokat szerveznek Noémi segítésére.

A rengeteg segítőkész támogató összefogásával sikerült a szükséges 68 millió forintot összegyűjteni.

Jótékonysági estet tartott az Átkarolva Egyesület Békéscsabán, a Jaminai Közösségi Házban. A bálon átadták a hátrányos helyzetű családoknak szánt adományokat.

Az egyesület főként olyan fiatalokkal foglalkozik, illetve próbál nekik segíteni, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben élnek vagy valamilyen sérüléssel rendelkeznek. Fontos céljaik közé tartozik a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének segítése, az elhelyezkedést és munkahelyi beilleszkedést segítő programok szervezése. Emellett segítséget nyújtanak a közösségi élet kibontakoztatásában, építésében, fenntartásában. Az egyesület továbbá még adományokat továbbít rászorulóknak.

Vannak olyan családok, akik számára a mindennapi betevő megteremtése vagy akár az évszaknak megfelelő öltözék gondot okoz. Ezért az Átkarolva Egyesület már második alkalommal szervezte meg jótékonysági bálját, melyen az összegyűjtött adományokat átadták az illetéseknek.

70. évfordulóját ünnepelte a Dobozi Általános Iskola, melyet egy jótékonysági esttel ünnepelt meg. Az esemény díszvendége Jeanne-Marie Wenckheim Dickens grófnő volt.

Idén hetvenéves a Dobozi Általános Iskola. Az évforduló alkalmából ünnepséget és jótékonysági estet tartottak az intézmény udvarán. A rendezvényen beszédet mondott Zsigmond Károly intézményvezető és Köves Mihály, Doboz város polgármestere, aki köszöntőbeszédében az összetartásról és az emlékezés fontosságáról szólt.

Az est díszvendége Jeanne-Marie Wenckheim Dickens grófnő volt, aki dobozi-, gyermekkori emlékeiről is mesélt.

A grófnőről és az általános iskola történetéről Zsigmond Károly, az intézmény igazgatója beszélt stábunknak.

A rendezvényen változatos programok várták az érdeklődőket. A 70. évfordulóhoz kötődő játékos vetélkedő, az iskola pedagógusainak és tanulóinak zenés műsora, valamint élőzene, bográcsgulyás és torta biztosította a jó hangulatú ünneplést.