rászoruló emberek

Jellemzően a karácsonyi időszakban, illetve közvetlenül utána gondolják úgy többek is, hogy felelősségük segíteni a rászoruló embereken. Békéscsabán több cég is szervezett ételosztást az év végén.

Hosszú, tömött sorban várták a két ünnep között a gőzölgő babgulyást a sétálóutcán az emberek, ugyanis egy helyi nagy tradíciókkal bíró vállalkozás vendégelte meg a rászoruló csabaiakat meleg, kiadós étellel.

Sajnos Békéscsabán is sok embernek szüksége van az ilyen jellegű segítségre. Ahogy a gulyásleves osztása elkezdődött, a várakozók boldogan vették át a forró ételt, illetve egy narancsot és ráadásként egy kis édességet is hazavihettek. A vállalkozás nem egyedül szervezte meg az ételosztást, hanem egy helyi étterem és a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ is közreműködött benne.

Voltak olyanok, akik helyben fogyasztották el az ételt, azonban a legtöbben ételhordókban szállították otthonukba a finomságot. A cég a jó hangulat biztosítására élőzenével is kedveskedett az ételosztáson.