humán szolgáltatások

Több, mint 270 millió forintos forrást nyert hat Békés Megyei település az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán. A pályázati pénzt különböző képzésekre és egyéb humán szolgáltatásokra fordítják majd.

Öt település közösen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériumának EFOP pályázatára. A konzorciumban Telekgerendás, Csabaszabadi, Csorvás, Kétsoprony vesz részt Gerendás vezetésével. Az előző 5 településtől függetlenül Újkígyós városa is nyert pályázati forrást, összesen több mint 22 millió forintot.

A pályázat legfőbb célja a társadalmi felzárkóztatás annak érdekében, hogy a területi különbségeket csökkentsék, illetve, hogy a települések lakossága minél könnyebben hozzáférhessen a különböző közszolgáltatásokhoz. Az is nagyon fontos része a források minőségi felhasználásának, hogy a munkanélküliek számára olyan képzéseket indítsanak, hogy azzal javuljon a munkába állásuk lehetősége.