20 év

Közel 20 éve Kondoros egyik legnagyobb rendezvénye a Betyár Napok. A hagyományok őrzése és ápolása mellett a szervezők idén is újdonságokkal készültek az érdeklődők számára és a megszokott ételosztás sem maradt el.

Közel 20 esztendeje a kondorosi nyár egyik kiemelkedő rendezvénye a Betyár Napok, melynek célja idén is a hagyományok ápolása, a betyár világ felidézése volt. A fesztivállá nőtt rendezvényen a város igyekszik megmutatni minden helyi lakosnak és természetesen minden más településről érkezőnek, hogy Kondoros milyen hagyományokkal rendelkezik.

A szervezők idén is izgalmas kikapcsolódási lehetőségekkel várták az érdeklődőket, akik részt vehettek lovas előadásokon, a főzőversenyen, vagy akár a betyáravatáson is. Természetesen a hagyományos ételosztás sem maradhatott el, ahol 2000 adag lencsegulyással vendégelték meg a programon résztvevőket. Mint minden évben, idén is több újdonsággal találkozhattak a látogatók, melyről a program főszervezője beszélt.

20 éve annak, hogy Gyulán az akkor 7 és fél éves Szathmáry Nikolett eltűnt. Néptáncóráról indult haza, de soha nem érkezett meg. 3 évvel később 2001-ben találták meg maradványait és bizonyossá vált, hogy a kislányt meggyilkolták.

Vasárnap 20 éve annak, hogy Gyuláról eltűnt az akkor hét és fél éves Szatmáry Nikolett. A kedves arcú kislány 1998. január 14-én valamivel délután négy óra előtt néptáncóráról indult haza, egy ideig együtt sétált a helyi gyermekorvossal, majd elváltak útjaik, Niki innen már csak pár száz méterre lakott. Sajnos többet már senki sem látta élve. Azóta is rejtély, hogy mi történhetett. A legvalószínűbb az, hogy valaki a kocsijába csábította. Az eset nem csak a helyi lakosokat, de az egész országot mélyen érintette. A gyulai kislány családja fájdalma 20 év után sem enyhült. Szülei minden évben emléksétát szerveznek és ez idén január 14-én sem lesz ez másképp.

20 éves lett a Lencsési Közösségi Ház Csipkeverő Klubja. Az évforduló apropóján, az intézményben egy jubileumi kiállítást szerveztek.

A 20 éves Csipkeverő Klub, a megye egyetlen tárgyalkotó művészeti közössége. Fennállásuk alatt számos művészeti versenyen részt vettek, a többi között a békéscsabai textilkonferencián is. Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője elmondta, hogy a versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és számos magas díjjal is büszkélkedhetnek.

A Lencsési Közösségi házban összesen 12 klub működik. Ez a szám is azt bizonyítja, hogy nagy a közösség összetartó ereje. Számos klub már a 90-es évek óta működik az intézményben.

A Csipkeverő Klub jubileumi kiállítása december 18-ig tekinthető meg a Lencsési Közösségi Házban, hétköznapokon reggel nyolctól este hat óráig.