Ökomenikus Advent

A Zenebarát-Felebarátok Közhasznú Alapítvány idén is Ökomenikus Adventtel várta az ünnepelni vágyókat Békéscsabán, a Jaminai Jézus Szíve templomban. A programsorozat második állomásán is sok érdeklődőt vonzott az adventi program.

Az ünnepi időszak programsorozatára már 11. alkalommal került sor. A Zenebarát-Felebarátok Közhasznú Alapítvány minden évben más eseményekkel és előadókkal várja a családokat. Földi László, az esemény szervezője elmondta, hogy mit is jelent pontosan az ökumenikus advent.

Az advent a várakozás és a megtisztulás időszaka. Idén a hagyományosan vett várakozás mellett, egy másik, az evangélikus egyház életében fontos esemény is beteljesül.

Idén, advent második vasárnapján a többi között adventi gondolatokat hallhattak a megjelentek, valamint láthatták Móra Ferenc, A Didergő Király című mesejátékát is.

A gyerekek nagyon várták az előadást és természetesen a Mikulás megérkezését is.

A Zenebarát-Felebarátok Közhasznú Alapítvány idén is megtartotta a már hagyománnyá vált Ökomenikus Adventet, Békéscsabán a Jaminai Jézus Szíve templomban.

Ezüstvasárnap a Jaminai Evangélikus Templomban, a gyerekek nagy örömére adventi kincskereséssel várják a látogatókat. Az utolsó adventi hétvégén pedig már hagyományosan koncertek, szentmise, gyertyagyújtás, utána pedig élőállatos betlehem várja az érdeklődőket. Ez a program az előző évben is nagy sikert aratott, a szervezők pedig bíznak abban, hogy ez idén sem lesz másként.

Az ünnepi időszak programsorozatára már 11. alkalommal került sor. A Zenebarát-Felebarátok Közhasznú Alapítvány minden évben más eseményekkel és előadókkal várja a családokat, idén karácsonyfa díszítő versenyen vehettek részt az érdeklődők. Földi László, az esemény szervezője elmondta, hogy miért fontos ez a nagy hagyománnyal bíró rendezvény.