polgármester

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere irodájában fogadta a város diákpolgármesterét és alpolgármestereit. A találkozón az ifjúságot érintő témákról tanácskoztak.

Az idei Garabonciás Napokon megválasztott diákpolgármestert és a diák-alpolgármestereket fogadta irodájában Szarvas Péter. A találkozón a diákpolgármester egyeztette azon terveit, melyeket megválasztásakor kampányában ígért. Emellett a diák-alpolgármesterek is felvetettek a várossal kapcsolatos kérdéseket.

Hamarosan befejeződnek a dobozi szennyvíztisztító rendszer munkálatai, jelentette be október elején Köves Mihály, a település polgármestere a projekt sajtótájékoztatóján.

A dobozi csatorna-projekt legfontosabb célja, hogy a háztartásokban keletkező szennyvíz az eddig használatos környezetszennyező szikkasztásos aknák helyett korszerű csatornarendszeren keresztül jusson - a pályázat révén szintén megépülő - szennyvíztisztító telepre.

- Nagy előkészítő munka után több típusú pályázaton indult a település, mondhatni évtizedes küzdelem után siker koronázta az önkormányzat munkáját, hiszen 2011. szeptember 29-én aláírták a támogatási szerződést, ami a kedvező elbírálás után vált lehetségessé - mondta el Köves Mihály, Doboz Nagyközség önkormányzatának polgármestere

Szarvas Péter a kistérség elnöke az idei év elején kapta az első információkat a Kistérséggel kapcsolatos problémákról. A polgármester öt szakértői vizsgálatot indított el, melynek eredményeiről rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be.

Az elmúlt időszakban parázs vitát kavart, hogy a kistérségi társulásnál és a hozzá tartozó intézményekben bizonyos szempontból kifogásolható szerződéseket kötöttek. Jogi szakértő közbenjárását követően a legvitatottabb hat szerződést azonnali hatállyal megszüntették. Ezen felül a Társulási Tanács 5 szakértői vizsgálatot indított el. A szakértői vizsgálati jelentés gazdasági következményekkel járó megállapítást nem tett. Az informatikai szolgáltatásokat elemző jelentés alapján 6 szerződés tartalmának szükséges a pontosítsa. Ezen felül közbeszerzésekről és a pénzügyi szabályokról szóló ellenőrzéseket kezdeményeztek.

Összefogásra hívja a kis és középvállalkozókat Gyomaendrőd polgármestere, Toldi Balázs. Már harmadik alkalommal rendezték meg azt a fórumot, aminek keretein belül bárki hasznos információkat kaphatott az igénybe vehető támogatásokról.

Gyomaendrőd Város Önkormányzata a „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című projekt megvalósítójaként harmadik alkalommal rendezett tájékoztató fórumot a lakosság számára.

- Igazából itt most egy picit a közigazgatás szeretnénk a helyi településen, illetve a környékben működő vállalkozóknak, mezőgazdasági vállalkozóknak, egyéb vállalkozónak. Igazából államtitkár úr a vidékfejlesztési programról fog tájékoztatót tartani, hiszen ez egy aktuális kérdéskör most jelen pillanatban Gyomaendrődön. Hiszen Gyomaendrőd egy vidéki település sok kérdéssel, remélhetőleg államtitkár úr tud ezekre válaszolni. - Toldi Balázs, a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának polgármestere

Gyula Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be és nyert el egy villamos áramot termelő, napelemes kiserőmű létesítésére. A napelemek a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tetőszerkezetére kerültek fel, mellyel majdnem az egész éves villamos energia szükségletét ki tudja termelni magának az iskola.

A Gyulai önkormányzat kicsivel több, mint 22 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében. A kivitelezési munkára 2015. július 6. és augusztus 1. között került sor. Egy szűk hónapon belül felkerültek a napelemek a tetőre. A műszaki átadás augusztus 12-én történt meg, a mérnöki osztály aznap beadta a mérőcseréhez szükséges dokumentumokat a szolgáltatónak. A fogyasztásmérő készülék cseréje után lehet az üzembe helyezést elvégezni.

Szent István a keresztény magyar állam alapítója. A magyar és az európai történelem kiemelkedő jelentőségű alakja. Augusztus 20-án állami ünnepként az államalapítást és az ő szentté avatását is ünnepeljük.

Magyarország legjelentősebb nemzeti ünnepe. Ezen a napon emberek százai ünnepelnek a városokban falvakban egyaránt. Békéscsabán sincs ez másképp, a Jókai színház előtt és a Szent István téren színes és érdekes programokkal várják a szervezők a kilátogatókat. Az eseménysorozat, a gyerekeknek és a felnőtteknek is megfelelő szórakozást biztosít.

- Egész nap természetesen gyermek programokkal várjuk a kicsiket a családokat illetve nem is csak programokkal hanem egy olyan időtöltési lehetőséggel ami azt jelenti, hogy természetesen ugrálóvártól kezdve arcfestésig a gyermekek fényképezésétől kezdve játszóházi foglalkozásokig sok sok minden lesz. - mondta el Herczeg Tamás

Oldalak