Szabadkígyós

Hamarosan elindul a szabadkígyósi kastély felújítása. A kivitelezés 1,5 milliárd forintból valósul majd meg és várhatóan két és fél évig tart majd.

A Nemzeti Kastély- és Várprogramban összesen 20 kastélyt és 19 várat újítanak fel a következő években. Ezek közül az egyik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, amely Békés megye egyik legszebb műemléke. A felújítás már régóta várat magára, ugyanis az utóbbi évtizedekben nem volt jelentősebb rekonstrukció az épületen. Természetesen a projekt nem csak az állagmegóvás miatt fontos, hanem komoly turisztikai célok állnak a hátterében.

A rekonstrukció alkalmával megújul a főépület teljes homlokzata és tetőszerkezete, a torony, a félemelet és a pince része is. Részlegesen felújítják a kastélyparkot is, ahol egy új játszóteret alakítanak ki. A XXI. századi trendekhez alkalmazkodva különböző szolgáltatásokat is élvezhetnek majd a kastély látogatói.

A fejlesztés időtartama várhatóan két és fél év lesz, hiszen a korabeli festmények, faburkolatok felújítása több időt vesz igénybe.

Ha Szabadkígyósról van szó, akkor sokaknak az impozáns kastély jut eszébe, a nyári időszakban pedig a Kígyósi Kastélyjátékok is. A Wenckheim-kastélyban és a parkban megrendezett eseményen a kiállítások mellett koncertek és gyermekprogramok is várták a kilátogatókat.

Korhű környezetben és gyönyörű műalkotások között találták magukat azok az érdeklődők, akik kilátogattak Szabadkígyósra, a Wenckheim-kastélyba. Tizenhét éve rendezik meg a Kígyósi Kastélyjátékokat, melynek fő célja kezdetektől fogva az volt, hogy felhívja az emberek a figyelmét erre az építészeti értékre. A kastélyjátékok alkalmával számos érdekes program is várta az érdeklődőket.

A rendezvényen részt vett Várkonyi János festőművész is. Időutazás című kiállításának képei emlékeket sugároznak a művész életéből.

A kastélynap minden évben nagy élményt jelent a kilátogatóknak. A szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy ne csak a felnőttek, hanem a gyerekek is olyan programokon vehessenek részt, amitől emlékezetes marad ez a hétvége is.

Játszóház, vásári komédia, kiállítások és programok sokasága. Az elmúlt a hétvégén sorrendben már a 16. Kígyósi Kastélyjátékokra került sor Szabadkígyóson.

Az Ybl-év alkalmából az ország egyik legszebb kastélyával bővült a szarvasi Mini Magyarország makettpark. Hazánk épített örökségét bemutató szabadtéri kiállításán a szabadkígyósi Wenckheim-kastély kicsinyített mását avatták fel.

Alig két hónap alatt rohamtempóban készült el az új elem, melyen húszan dolgoztak. Hasonlóan az eddigi makettekhez, olyan technikával készült a mini kastély, amely mind a forróságot, a hideget és még az UV-sugárzást is méltósággal elviseli.

- Számunkra Békés megyeiek számára külön értékes lesz a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, hiszen a mi makettünk. Békés megyéből eddig a Gyulai Vár jelent meg és terveik szerint békéscsabai, valamin más Békés megyei makettek is megjelennek. Most a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt jelenítettük meg – hangsúlyozta Bukovinszky Béla, a makettpark vezetője.

130 évvel ezelőtt, július 18-án szentelték fel a Wenkcheim család kastélyát és a hozzá tartozó kápolnát.  A 19. század egyik legmodernebb épülete túlélte a háború borzalmait, mára ismét régi fényében várja látogatóit. A település 12. alkalommal adott otthont a Kastélyjátékoknak, hogy megünnepelje a jeles évfordulót. 

Annyi ablaka legyen, ahány nap van az évben, annyi szoba, ahány hét az évben, és annyi bejárata, ahány évszak - így álmodta meg Weinckheim Krisztina grófnő a szabadkígyósi kastélyt. Az asszony kívánságait Ybl Miklós valósította meg, aki neoreneszánsz és eklektikus stílusban készítette el a terveket. A szabadkígyósi kúria 1875 és 1879 között épült fel.

Balogh József, Szabadkígyós polgármestere elmondta, hogy mindenki beleképzelheti magát a 19. század végi arisztokrata életkörülményekbe. Igaz, hogy a berendezések még nagyon hiányosak, de maguk az épület termei és ezeknek a kialakítása sugallják, hogy mi lehetett ott 130 évvel ezelőtt.

Koncertekkel, kiállításokkal és egyéb változatos programokkal várják hétvégén az érdeklődőket Szabadkígyóson. A Wenckheim-kastély és parkja tizenkettedik alkalommal ad otthont a kígyósi kastélyjátékoknak.

A közösség vezetői 12 évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre a játékokat, hogy a rendezvény segítségével felhívják az emberek figyelmét a kastély és környéke építészeti, valamint természeti értékeire. Bíznak abban, hogy ennek köszönhetően előbb-utóbb lehetőséget fognak kapni arra, hogy megmentsék az épületet az utókor számára.

Balogh József, Szabadkígyós polgármestere elmondta, hogy az épületben 66 évig egy iskola volt, ezt az épületet az iskolahasználat, ez a funkció mentette meg. Az ingyenes használat nem alkalmas arra, hogy ez az épület a következő évszázadban is az emberek rendelkezésére álljon. Egy olyan funkcióra van szükség, amelyik megtermeli az épület karbantartásának a költségeit, és ők ezen dolgoznak.

A Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete küllemi bírálói tanfolyamot rendezett Szabadkígyóson. A Wenckheim-kastélynál egyben tenyészszemlét is tartottak, ahol a környékbeli tenyésztők ménjelöltjei mellett a szadakígyósi önkormányzat mutatta be saját állományát.

 

A több, mint 400 éves fajtát a világ számos pontján tenyésztik. A küllemi bírálat a lótenyésztésben igen fontos, hiszen a lovak testalkatából következtetni lehet, hogy később milyen területen hasznosítható az állat.

Dr. Pataki Balázs a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta, hatalmas tradíciója van a lipicai lovak tenyésztésének. A világ számos pontján, többek között Új Zélandon, Ausztráliában, Chilében vagy éppen Észak-Amerikában is foglalkoznak vele.

A Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete küllemi bírálói tanfolyamot tartott Szabadkígyóson.

A küllemi bírálat a lótenyésztésben igen fontos, hiszen a lovak testalaktából következtetni lehet, hogy később milyen területen hasznosítható az állat. A Wenckheim-kastélynál egyben tenyészszemlét is tartottak. A környékbeli tenyésztők ménjelöltjei mellett a szadakígyósi tenyészet mutatta be saját kanca állományát, így közel 15 lipicai lónak az értékelése történt a hétvégén.

Szerkesztő: Balázs Anett

Operatőr: Bágy György