Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé

Mesejátékkal, gyermekkoncerttel, játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal várták a családokat a Sörfesztivál és Csülökparádé záró napjának délelőttjén. Az időjárás kedvező volt, a nyári melegben több száz gyermek töltötte meg a fesztivál színhelyét.

A Békéscsabai Jókai Színház az évad egyik közönségkedvenc gyermekelőadásával, a Bóbitával várta a zárónapra kilátogató családokat. A körhinta tövében a gyerekek mellett az anyukák, apukák és a nagyszülők is remekül szórakoztak, hiszen a különös összeállítás mindenki számára tartogat mondanivalót. Presits Tamás színművész szerint a gyerekek, ha nem is értik ezeket a komoly Weöres Sándor lírákat, vagy ezeket a kis négy soros filozofikus vagy szakrális verseket, de átérzik annak a lényegét, hiszen úgy rakta össze a műsort Tarsoly Krisztina. 

A bográcsokban 540 kilogramm csülökből készül az pörkölt, és a kísérőkkel együtt több mint ezer ember versenyez a legjobb csabai csülökpörkölt elismerésért.

A csülökfőzőversenyre neveztek csapatok Siófokról, Budapestről, Miskolcról és az ország számos pontjáról. Érkeztek közösségek a Vajdaságból, a Felvidékről és Erdélyből.

Prohászka Béla, a békéscsabai fesztivál gasztronómiai házigazdája elmondta, a versenyen a zsűri a csabai csülökpörköltre hagyományosan jellemző ízeket és a megjelenést pontozza. A csabai csülökpörkölt szabadtűzön készül, alapanyagai között van a zsír, a vöröshagyma, a friss fehér paprika, a hámozott paradicsom, a fokhagyma, só, az őrölt paprika. Az ételt ízlés szerint borssal, köménnyel lehet fűszerezni.

A versenyen a Csaba TV is fakanalat ragadott, ráadásul két csapattal képviseltetette magát a népes mezőnyben.

A mulatós sztárral a Csaba TV kihelyezett stúdiójában beszélgettünk.

Nótár Mary először járt Békéscsabán, mióta Fonogram-díjas lett! A szakma elismerését még június elején vehette át. Ennek elnyerésében a vele együtt dolgozó zenészeknek, háttérben dolgozóknak is nagy szerepük volt.

Most is csak egy rövid interjú erejéig ért rá, hiszen indulnia kellett tovább – a csabai fesztivál után ma még további öt helyszínen várja a közönség. Lakodalom, családi rendezvény, fesztiválok – bárhol szívesen lép színpadra – mindezt már menet közben tudjuk meg, hiszen a szigorú menedzser pillantásából kiderül: ideje indulni, a következő helyszín több mint 400 km-re van a békési megyeszékhelytől.

 

A Csaba TV kihelyezett stúdiójában láttuk vendégül a fiatal énekest.

A békési születésű Csordás Ákos mindig nagyon örül, hogyha hazaI színpadon szórakoztathatja a közönséget. Már fiatal kora óta álma volt, hogy egy ilyen nagyszabású rendszvényen, mint a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén felléphessen.

Szerkesztőségünknek elmondta, hogy ahogy véget ért az ország egyik legnépszerűbb tehetségkutató versenye, egy csendes időszak következett, amitől kicsit meg is ijedt, de szerencsére ennek már vége. A nkövetkező hetekben számos fellépés vár rá, aminek nagyon örül.

Szeptembertől tervezi, hogy folytatja tanulmányait, de az énekléssel nem hagy fel, teljes gőzzel dolgozik saját dalán, aminek a videoklipes bemutatóját júliusra jósolja. Arra a kérdésüre, hogy mi is az ő stílusa nem tudott egyértelműen válaszolni, hiszen nagyon sok műfaj van amit nagyon kedvel.

A Kör-Edda című musical a Csabai  Sörfesztivál és Csülökparádé alkalmával Békéscsabára látogat.

 

“Az életünk egy kör, amely egyszer bezárul, de addig minden pillanatát élvezni kell”- szól az idézet a Kör- az Edda musicalből. A történet egy külvárosi mese, ahol a főhős egy szerelmi csalódás miatt elindul a nagyvilágba, abban bízva, hogy megtalálja amit keres: az igazi szerelmet, a sikert és a boldogságot. Útját azonban nem csak jó barátok, hanem “rosszak” is keresztezik. A kérdés az, hogy a hit és a szerelem elég erőt adnak-e neki, hogy győzedelmeskedni tudjon a gonosz elleni küzdelemben.