Együtt a család egységéért Békés megyében

Lezárult a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének kétéves projektje. Az ,,Együtt a család egységéért Békés megyében” pályázat szakmai záró rendezvényén a szakemberek bemutatták a megvalósult programokat és értékelték a tapasztalatokat.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete 40 millió forint támogatást nyert pályázatával, ami az Együtt a család egységéért Békés megyében címet viselte. A projekt során a szervezet kifejezetten a gyermekes szülőknek családi ügyekben tanácsadást, segítségnyújtást, valamint sajátos- vagy nehéz helyzetben lévő családoknak szóló programokat valósított meg az elmúlt két évben.

A projekt során megvalósult programokat Egeresi Janka szakmai vezető ismertette. Kiemelte, hogy a pályázat általános célja olyan tevékenységek és fejlesztések megvalósítása volt, amelyek a szűkebb környezetben Békéscsaba térségében a meglévő-, illetve a leendő családokat és közösségeket erősítik.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete 40 millió forint támogatást nyert az „Együtt a család egységéért Békés megyében” című pályázatával, mely az elkövetkezendő két évben fog megvalósulni.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete 36 éve olyan szolgáltatási struktúrákat igyekezett létrehozni, ami a mozgássérültek számára egy önálló, méltóságteljes életet tud eredményezni. Az egyesület a programban az egészségneveléstől kezdve, egészen a közösségi programokig számtalan olyan formában fogja a közösséget segíteni, amelyre nekik ma szükségük van.