1956-os forradalom

Az 1956-os forradalom utáni megtorlás vidéki áldozataira emlékeztek Gyulán a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az érdeklődők hét előadást hallgathattak meg a témában.

1956 kapcsán leginkább mindig a budapesti események kerülnek a megemlékezések, előadások fókuszába. A Gyulai rendezvényen ez másképp volt és a békés megyei forradalmi szituációról hallgathattak meg érdekes előadásokat az érdeklődők.

A forradalmi pillanatok és az 56-os megmozdulások leverése után a megtorlás természetesen a vidéki városokban élő mozgalmi vezetőket, tagokat sem kerülte el.

1957-től 1960-ig mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért és több mint 21 ezer személyt börtönöztek be, illetve közel 18 ezer főt internáltak. A börtönökben többeket kegyetlen körülmények között vallattak, megkínoztak, köztük számos fiatalkorút is.

Kiállítás nyílt Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban az 1956-os forradalom és a kommunizmus áldozatainak emlékére. A tárlaton 19, békéscsabai diákok által rajzolt képet állítottak ki.

A megnyitón részt vett a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Fekete György, aki beszédét egy filozofikus kérdéssel kezdte, melyet az 1848-ban megjelent Kommunista kiáltvány című mű kiadásához kötött.

- Marx és Engels sejtett, hogy 10 milliók halálát fogja okozni a kommunizmus, ha hatalomra jut? Azt gondolom nem, nem sejtette. Ha sejtette volna, akkor szerintem meg sem írja ezt a kis könyvecskét. A kommunizmus áldozataira emlékezzünk ma. Magyar milliókra, akiknek súlyosan megsebezte lelkét, életüket tette tönkre és oltotta ki. És a mai napig fájó hegként kínozza nemzetünket. – mondta el Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke