Mogyoróssy János Városi Könyvtár

Az 1956-os forradalom utáni megtorlás vidéki áldozataira emlékeztek Gyulán a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az érdeklődők hét előadást hallgathattak meg a témában.

1956 kapcsán leginkább mindig a budapesti események kerülnek a megemlékezések, előadások fókuszába. A Gyulai rendezvényen ez másképp volt és a békés megyei forradalmi szituációról hallgathattak meg érdekes előadásokat az érdeklődők.

A forradalmi pillanatok és az 56-os megmozdulások leverése után a megtorlás természetesen a vidéki városokban élő mozgalmi vezetőket, tagokat sem kerülte el.

1957-től 1960-ig mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért és több mint 21 ezer személyt börtönöztek be, illetve közel 18 ezer főt internáltak. A börtönökben többeket kegyetlen körülmények között vallattak, megkínoztak, köztük számos fiatalkorút is.

Az I. Világháború egy fontos, ám a közelmúltig kevés figyelmet kapó történelmi eseményéről szóló könyvet mutattak be Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

Egy ez idáig kevés figyelmet kapott és tévesen tanított I. Világháborús eseménysorozatról készült könyv bemutatóján vehettek részt az érdeklődők Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A szerzők, Pintér István, történész, a Nemzetőrség alezredese és fia, Ifj. Pintér István, történész, "Przemyśl ostromai és a gyulai katonák" címmel tartott előadást Przemyśl erődítményrendszeréről, szerepéről és történéseiről. Ez az erődítményrendszer abban a korban a harmadik legnagyobb volt az Antwerpeni és a Verduni után.