felújítás

Szombattól vehették birtokba a vásárlók a Békéscsabai Vásárcsarnok felújított külső eladóterét. A rekonstrukció után a csabai piacon már nyugat-európai körülmények között szerezhetőek be a termékek.

A békéscsabai vásárcsarnok és környékének fejlesztése két ütemben valósult meg Európai Uniós forrásból. Az első etapban a vásárcsarnok rekonstrukciója valósult meg, illetve a külső eladótér egy részének felújítása, a mostani beruházás során pedig megújult az egész szabadtéri eladósor.

A ruhaárusok már elkezdték kipakolni portékájukat, illetve a kolbász faházakba is kikerültek a finomabbnál-finomabb termékek.

Szombaton teljes egészében visszatért a békéscsabai piac a régi kerékvágásba és újra mindenki megtalálja majd kedvenc áruját. A helyszín megmaradt, viszont a körülmények nyugat-európai színvonalra emelkedtek. A tervek szerint ezzel a beruházással azonban nem áll meg a vásárcsarnok fejlesztése és a közeljövőben a „lángosozó” sorkén ismert területet is felújítják majd.

Kevesebb, mint másfél hónap és a már teljesen felújított helyen fogadja a látogatókat a csorvási Hudák Szövőműhely, ahol a jövőben képzésekre- és különböző hagyományőrző programokra is várják az érdeklődőket.

Hamarosan végéhez közelednek a felújítási munkálatok a több mint 30 éve működő, csorvási Hudák szövőműhelynek otthont adó Szőttes-kúriánál. A komplex beruházás Európai Uniós forrásból több mint 1200 négyzetméteren valósul meg, melynek során a kúria és a hozzá tartozó külső környezet is teljesen megszépül.

A család a felújított műhelyekben különböző kézműves mesterségek, szakmák kipróbálására és elsajátítására is lehetőséget szeretne biztosítani, amihez az új környezetnek köszönhetően most már minden körülmény és eszköz adott lesz.

A csorvási Szőttes-kúria hivatalos átadó ünnepségére szeptember 14-én kerül majd sor, azt követően pedig a látogatók előtt is megnyitja kapuit. A már teljesen megújult környezetben számos programmal várják majd azt érdeklődőket.

Hamarosan elindul a szabadkígyósi kastély felújítása. A kivitelezés 1,5 milliárd forintból valósul majd meg és várhatóan két és fél évig tart majd.

A Nemzeti Kastély- és Várprogramban összesen 20 kastélyt és 19 várat újítanak fel a következő években. Ezek közül az egyik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, amely Békés megye egyik legszebb műemléke. A felújítás már régóta várat magára, ugyanis az utóbbi évtizedekben nem volt jelentősebb rekonstrukció az épületen. Természetesen a projekt nem csak az állagmegóvás miatt fontos, hanem komoly turisztikai célok állnak a hátterében.

A rekonstrukció alkalmával megújul a főépület teljes homlokzata és tetőszerkezete, a torony, a félemelet és a pince része is. Részlegesen felújítják a kastélyparkot is, ahol egy új játszóteret alakítanak ki. A XXI. századi trendekhez alkalmazkodva különböző szolgáltatásokat is élvezhetnek majd a kastély látogatói.

A fejlesztés időtartama várhatóan két és fél év lesz, hiszen a korabeli festmények, faburkolatok felújítása több időt vesz igénybe.

A Modern Városok Program keretében az előzetes tervek szerint 1,8 milliárd forintos forrásból Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiája létesül Békéscsabán. Ennek egyik fázisa a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola tornatermének felújítása volt.

A fejlesztések részeként ötven millió forintból újították fel a padlóburkolatot és korszerűsítették a világítást a Vízmű tornacsarnokában. Baran Ádám, a BRSE elnöke elmondta: azért választották a Vízmű csarnokát, mert Buzássy Béla békéscsabai röplabdaedző több évtizeddel ezelőtt ezen a helyen honosította meg Békéscsabán a röplabda sportot. Ez a rekonstrukció egy fontos lépés volt ahhoz, hogy annak a több mint 300 fiatalnak, akik a BRSE utánpótláscsapataiban játszanak, megfelelő körülményeket biztosítsanak, azonban ez csak az első fejlesztés, amelyet a tervek szerint még sokkal nagyobbak is követnek majd.

A fejlesztések a jövőben természetesen nem csak a röplabdázók számára jelentenek edzési lehetőséget, hanem a Békéscsabai Szakképzési Centrum diákjai számára is testnevelési és rekreációs helyet biztosítanak.

Vasárnap indul a vásárcsarnok felújításának első üteme. A következő 90 napban tehát más helyszínen kell majd megvennünk kedvenc gyümölcsinket zöldségeinket.

A békéscsabai vásárcsarnok felújítása a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program keretében 2 ütemben, több mint 700 millió forintból valósul meg. A beruházás első üteme vasárnap indul, így aki még a régi körülmények között szeretne, vásárolni, annak mindenképpen szombaton kell ellátogatnia a csabai vásárcsarnokba.

A Vagyonkezelő Zrt. mint a Piac üzemeltetője biztosítja majd az árusok számára a folyamatos működéshez szükséges feltételeket. A Gazdabolt mellett egy 1000 négyzetméter alapterületű sátorban és különálló faházakban, a vizesblokkot alakítanak ki, illetve áramvételi lehetőség is lesz. A hideg beköszöntével a fűtés is biztosított lesz az eladók számára.

Betekinthettünk Békéscsabán az új Jaminai Egészségházba, melynek hivatalos átadása hetek múlva lesz. A felújítás során a korábbi épületet kibővítették és korszerűsítették, működését pedig gazdaságosabbá tették.

Régi kívánalma volt a jaminai lakosoknak, hogy a helyi egészségházat felújítsák, ugyanis leromlott állapota, - többi között télen a hideg, nyáron pedig a nagy meleg - folyamatos bosszúságot okozott a várakozó betegeknek. Ez hamarosan megváltozik, ugyanis a tervek szerint néhány hét és az épület felújítása teljesen elkészül.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is megtekintette a hamarosan elkészülő egészségházat.

A rekonstrukció eddig zökkenőmentesen zajlott, a felújítás ideje alatt az épületet rendeltetésszerűen használták, mindössze egy napra kellett szüneteltetni a rendelést, azonban akkor is biztosított volt az ellátás egy másik helyszínen. Az előzetes tervek szerint az egészségház hivatalos átadása szeptember közepére várható.

Közel két és fél éve adták át a teljesen felújított Agora művelődési központot Gyulán. Stábunk látogatást tett az intézményben, hogy megtudjuk, miként hatott ez a hatalmas beruházás a létesítmény mindennapjaira.

2015. november 30-án adták át a korszerűsített gyulai Agora művelődési központot. Katona Katalin, az intézet ügyvezető igazgatója elmondása szerint, a felújítás teljesen megváltoztatta a létesítmény hétköznapjait, továbbá a látogatószámra is igen pozitív hatást gyakorolt.

Ezt bizonyítja a földszinten kialakított babák és kisgyermekek számára fenntartott helyiség is, emellett pedig az intézmény baba-mama foglalkoztatókat is alkalmaz. Az intézmény fontos célja az is, hogy a jövő nemzedékének számára közvetítse a helyi értékek fontosságát, így ismertetve meg szülővárosuk múltját és hagyatékát.

400 millió forintból újul meg Gyula belterületi csapadékvízelvezető rendszere a város különböző pontjain. Az érintett területeket a szakemberek tapasztalatai- és a lakossági bejelentések alapján határozták meg.

400 millió forintból újítják fel a gyulai csatornahálózatot a város 11 pontján. A munkálatok Gyula Németvárosi részén kezdődnek a Scherer Ferenc és a Hosszú utcában. A hálózat kiépítése és korszerűsítése megoldást jelent majd a területen problémát okozó csapadék felgyülemlésének megakadályozásában. Mivel a rendszer az út tengelyével azonos, a munkálatok második részét képezi az érintett útszakasz újraaszfaltozása is. A 11 helyszín kiválasztása a lakosok bejelentése-, illetve a képviselők segítségével történt. A Scherer Ferenc és a Hosszú utca találkozásában zajló munkálatok július közepéig tartanak, a környéken a munkálatok ideje alatt a közlekedésben fennakadások fordulhatnak elő.

Javában folynak a felújítási munkálatok a békéscsabai Evangélikus Nagytemplomban. A rekonstrukció várhatóan jövő év közepén fejeződik majd be.

2017 tavaszán döntött úgy a kormány, hogy több mint 800 millió forintos forrást biztosít a békéscsabai Evangélikus nagytemplom renoválására. Az azóta eltelt időszakban a kivitelezés elkezdődött és több felújítási munkálatot már be is fejeztek.

A 809 millió forintból a nagytemplom mellett a Jaminai evangélikus templomot és a mellette lévő gyülekezeti házat is felújítják, illetve ifjúsági centrummá alakítják át a Hunyadi téren lévő, egykori magtár épületét is.

A békéscsabai Evangélikus Nagytemplom 1824-ben készült el. Az 55 méter hosszú, 27 méter széles és legmagasabb pontján 75 méter magas épület azóta is Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma. A felújítás ezért többek között városképi szempontból is nagyon fontos.

Pályázati forrásból újították fel a békéscsabai Tábor utcai Óvodát. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével megvalósuló beruházás lezárására és az ünnepélyes átadóra múlt hét pénteken került sor.

Egy önkormányzati pályázat kapcsán került felújításra a békéscsabai Tábor Utcai Óvoda, közel 100 millió forint értékben. A renoválási tervekben szerepelt több olyan helység létrehozása is, melyek eddig hiányoztak az épületből.

Mindezek mellett a hidegburkolat cseréjére-, energiahatékonysági korszerűsítésre- és mozgáskorlátozott feljáró és mosdó létrehozására is sor került. Az eseményen megjelenteket Herczeg Tamás tanácsnok köszöntötte, a nyitóbeszédet pedig Fülöp Csaba, önkormányzati képviselő tartotta.

Egy óvoda felújítása mindig pozitív hatással van a gyermekekre, de ugyanúgy a szülőkre is, hiszen gyermekeik otthonosabb és barátságosabb környezetben tölthetik mindennapjaikat. Az óvoda dolgozói bíznak benne, hogy jövőre az egyik legfontosabb kellék, vagyis a játékszerek cseréjére is sor kerülhet majd.

Oldalak