Munkácsy Mihály Múzeum

25 tonnás műtárgyszállító kamionnal érkeztek vissza a békéscsabai múzeumba azok a Munkácsy-festmények, melyeket a múzeum 2017/18. évi felújítása során szállítottak fel Budapestre. Az öt kép mellé egy hatodik is társult, a „Siratóasszonyok a keresztfánál”.

Visszakerültek Békéscsabára azok a Munkácsy-festmények, melyek a múzeum 2017/18. évi felújítása során szállítottak fel Budapestre. Ez idő alatt a Nemzeti Galéria a képeket megtisztította és restaurálta, majd ismét a múzeum rendelkezésére bocsájtotta, egy másik Munkácsy-alkotással kiegészülve. A közel 6 méter magasságú, 16 négyzetméteres „Siratóasszonyok a keresztfánál” című festmény a múzeum új, állandó kiállításban kap majd helyet.

A hatodik alkotást, a Siratóasszonyok a keresztfánál-t 500 millió forint értékűre becsülik. A képeket kicsomagolás után alapos vizsgálatnak vetik alá a szakemberek.

A képek a Munkácsy Mihály Múzeum új, állandó Munkácsy-tárlatát fogják gazdagítani a jövőben.

Megnyitotta kapuit a XV. Békéscsabai Nemzetközi Művésztelep záró kiállítása a Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlaton, a táborban résztvevő helyi-, illetve határon túlról érkezett művészek munkája látható.

Idén már tizenötödik, jubileumi alkalommal hívták életre a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepet, melynek során helyi-, illetve határon túlról érkező művészek egy hetet töltöttek el közösen az alkotás jegyében. A Békéstáji Művészeti Társaság és Békéscsaba Önkormányzata 2004 óta szervezi meg a tábort, az ott készült munkákat pedig egy kiállítás formájában mutatják be a nyilvánosság előtt.

A Munkácsy Mihály Múzeumban nyílt kiállításon minden művésztől két alkotás látható. Az elkészült munkákat illetően különösebb megkötés nem volt, mindegyik művész a saját stílusának és tematikájának megfelelően alkothatott.

Idén első alkalommal a Mozaik Múzeumtúra Roadshow Békéscsabára is elérkezett. A programhoz a Munkácsy Mihály Múzeum és a Munkácsy Emlékház is csatlakozott.

A Mozaik Múzeumtúra a Néprajzi Múzeum által megvalósított program, mely 2014-ben indult a múzeumok népszerűsítésének céljával. Egyik fő eleme a Mozaik Múzeumtúra Roadshow, melyhez idén először a Munkácsy Mihály Múzeum és a Munkácsy Mihály Emlékház is csatlakozott.

A Munkácsy Emlékház rendhagyó tárlatvezetésén, mely a pincétől a padlásig címet kapta, a bemutatott polgári foglalkozások mind Munkácsy Mihály családjához köthetők. Így, amíg a látogatók megismerhették ezeket a foglalkozásokat, eddig ismeretlen információkat szerezhettek Munkácsy gyerekkoráról és rokonságáról. Róluk néhány érdekességet Szalay Ágnes történész osztott meg szerkesztőségünkkel.

15 pincészet közel 80 féle bora ízlelhető meg Békéscsabán, a Múzeumi CsámBORgás-on. Ezzel a fantázianévvel először szervez a Munkácsy Mihály Múzeum egy borkóstolóval egybekötött múzeumlátogatást.

A művészetek és a borok szerelmeseinek kedveskednek áprilisban a Munkácsy Mihály Múzeumban. 6 órás intervallum áll rendelkezésre a látogatóknak arra, hogy megkóstolhassák kedvenceiket, vagy akár új ízletes borokat fedezzenek fel. Az este hangulatáról Hevesi Imre gondoskodik majd. Egy-egy pohár borral a kezünkben három időszakos kiállítás - A mértan kapszulák, a Petőfi anzix, illetve Andy Warholl tárlata - várja a résztvevőket. A borok és a múzeum kapcsolódásáról a múzeum igazgatója, Ando György beszélt.

A kóstolóra 15 pincészet közel 80 féle borral készül a látogatóknak, akik ha megéheznének a kóstoló során, különféle borkorcsolyák közül választhatnak. Az ide érkezők nem csak a kiállításokat tekinthetik meg, de lehetőségük nyílik jobban megismerni egy-egy bort és akár a borászat rejtelmeihez is közelebb kerülhetnek.

Megnyílt a szenzációs Andy Warhol kiállítás a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlat a pop-art egyik meghatározó és legismertebb alakjának alkotásait és a művészhez kötődő tárgyakat mutatja be.

Az ünnepélyes megnyitón Fekete Péter elmondta, hogy Andy Warhol megújította és átértelmezte a szitázás technikáját, de ettől még nem lesz senkiből világhírű. A művész egy barátja unszolására készítette el előbb csak híres-, majd elhíresült dollárbankóit, a Campbell-féle leveskonzerveket ábrázoló festményeit, majd eredeti fényképfelvételek átalakításával a Marilyn Monroe portrékat. Ezzel egyszerre híres-, majd világhírű lett. A kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban a szlovákiai, Mezőlaborci Andy Warhol Modern Művészeti Múzeummal együttműködésben jött létre.

Országos néprajzos muzeológus továbbképzés keretében tartott konferenciát a Néprajzi Múzeum és a Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsabán. A rendezvény fő témája a terepkutatás, a néprajztudomány és a múzeumi gyűjtemények kapcsolata volt.

Országos néprajzi konferenciának adott otthont a Munkácsy Mihály Múzeum. A békéscsabai intézmény és a Néprajzi Múzeum közös szervezésében megvalósuló rendezvény az országos néprajzos muzeológus továbbképzés részeként tömörítette egy zászló alá az ország számos pontjáról érkező- és muzeális intézményében dolgozó szakembereket. A konferencia idei témafelvetése a néprajzi gyűjtemények és néprajzi múzeumok terepmunka-kutatáshoz való kapcsolódása volt.

A háromnapos továbbképzést a múzeum nemrég elkészült konferenciatermében tartották. A szakmai rendezvénynek tervezett konferencia sok résztvevőt vonzott.

Az osztályvezető hozzátette, a mostani együttműködés mellett számos konferenciát szerveznek a Munkácsy Múzeumban.

Átadták a Munkácsy Mihály Múzeum két épületét összekötő új kiállító- és közösségi fogadóteret. A 200 millió forintos beruházás Európai Uniós forrásból valósult meg.

200 millió forintból a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból valósult meg a Munkácsy Múzeum új közösségi- és kiállítótere. A múzeumot tavaly októberben zárták be. Ekkor szakemberek a tárgyakat elraktározták, majd kiürítették az épületet. A kivitelezés hamar elkezdődött és hétről hétre leehetett látni a progressziót az épületen. A munkálatok 2018. szeptember 15-ig tartottak.

A Múzeum új terének átadására Békéscsabára érkezett Krucsainé Herter Anikó a kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, aki örül annak, hogy a beruházással ilyen kreatív módon bővítették a múzeum kiállító, közösségi terét.

A Békés Megyei Kormányhivatal, a Munkácsy Mihály Múzeum és a Csabagyöngye Kulturális Központ közös szervezésben született meg a Munkácsyt mindenkinek! - Munkácsy Mihály műveinek rajzmásolatai és reprodukciói című kiállítás, melyet a kormányhivatal aulájában tekinthetnek meg az érdeklődők.

A Békés Megyei Kormányhivatal, a Munkácsy Mihály Múzeum és a Csabagyöngye Kulturális Központ közös szervezésben született meg a Munkácsyt mindenkinek! - Munkácsy Mihály műveinek rajzmásolatai és reprodukciói című kiállítás. A gyűjtemény jelenleg 25 darab rajzból, illetve litográfiából áll, melyek közel 100 éves másolatok.

A Békés Megyei Kormányhivatal az év elején általában szakmai rendezvényeknek, konferenciáknak ad helyet, a jelenlegi kiállítás azonban különlegesnek mondható, hiszen egy kulturális kiállításnak adott színteret az intézmény.

Munkácsy Mihály békéscsabai asztalosinasként kezdett dolgozni, de egy olyan festőművész vált belőle, aki hatalmas vásznaival az egész világot meghódította.

174 évvel ezelőtt, ezen a napon látta meg a napvilágot Munkácsy Mihály világhírű festőművész, aki több szálon is kötődik Békéscsabához. A jeles napra emlékeztek a Munkácsy Mihály Múzeum kertjében, illetve a Munkácsy Emlékházban is.

1844. február 20-án látta meg a napvilágot Munkácsy Mihály, aki gyermekkorában került Békéscsabára. A világhírű festő több mint 25 évet töltött a városban, ahova később is gyakran tért vissza látogatóba. A festőművész emlékét Békéscsaba számos pontja őrzi, melyek közül Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója idézett fel néhányat.

Munkácsy Mihály születésének 174. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a festőművészről elnevezett múzeum udvarában, ahol az ünnepi beszédek után, a résztvevők koszorúkat helyeztek el a festő szobránál. A jeles nap alkalmából Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere elmondta, reméli, hogy a Munkácsy negyed kialakítása tovább erősítheti a Munkácsy-kultuszt a városban.

Újra kapható lesz a Munkácsy Mihály Múzeum nagysikerű, 2017-es évkönyve, a Csabensis, Békéscsaba 300 című kötet. A könyv 19 szerző munkája és Békéscsabáról-, csabaiakról szóló 300 rövid írást közöl gazdag illusztrációval.

A tavalyi évben a szlovák evangélikus énekeskönyv formájú különleges kötet Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából, az „Ami csabai…” múzeumi sorozat részeként jelent meg a Munkácsy Mihály Múzeum és a Békéscsabai Evangélikus Egyházközösség kiadásában. A címnek megfelelően az olvasó érdekes információkat, jellegzetes épületeket, fényképet, tárgyakat ismerhet meg.

A könyvben mindenki talál a maga számára egy-egy olyan érdekes történetet, mely megjeleníti a város vallási-, kulturális-, művészeti és népéletének legfontosabb, legszebb, legérdekesebb momentumait. Szarvas Péter polgármester számára több kedvelt mű is található a kiadványban, az egyik ilyen Békéscsaba ipartörténelméhez kapcsolódó történet, hiszen ez jól mutatja be a város fejlődését.

Oldalak