kézilabdázók

Utolsó előtti hétfőjéhez érkezett a Sporthétfő rendezvénysorozat, ami ismét magas látogatói létszámot generált a Szent István térre. Most többek között a röplabdások, a kézilabdázók és a vívók mutatkoztak be a kilátogatóknak.

A labdajátékok nagyobb nézettséget vonzottak ezen a héten, mint a korábbi hétfőkön. Sokan mozogtak a ping-pong, a röplabda, a tenisz és a kézilabda körül. A Békéscsaba Diák Kézilabda Sportjáért Egyesület évek óta megjelenik a sporthétfőn, akik ugyan eddig inkább fiúkkal foglalkoztak, de már vannak leány csapataik is a fiatalok körében.

- Ezt a csapat most az U12-es korosztály, illetve kicsit vegyes csapat, mert kisebbek is vannak köztük. Ők már elkezdték az edzésmunkát ebből az alaklomból, hogy ez a rendezvény van, most gyakorlatilag itt folytatják az edzést. Illetve várjuk a járókelőket, hogy bevonjuk őket ide a kézilabdába, de ezt most még nem sikerült. Úgyhogy most egymás között játszunk. – mondta el
Forczek Győzőné, a Békéscsaba Diák Kézilabda Sportjáért Egyesület utánpótlás szakmai igazgatója