Csorvás

Kevesebb, mint másfél hónap és a már teljesen felújított helyen fogadja a látogatókat a csorvási Hudák Szövőműhely, ahol a jövőben képzésekre- és különböző hagyományőrző programokra is várják az érdeklődőket.

Hamarosan végéhez közelednek a felújítási munkálatok a több mint 30 éve működő, csorvási Hudák szövőműhelynek otthont adó Szőttes-kúriánál. A komplex beruházás Európai Uniós forrásból több mint 1200 négyzetméteren valósul meg, melynek során a kúria és a hozzá tartozó külső környezet is teljesen megszépül.

A család a felújított műhelyekben különböző kézműves mesterségek, szakmák kipróbálására és elsajátítására is lehetőséget szeretne biztosítani, amihez az új környezetnek köszönhetően most már minden körülmény és eszköz adott lesz.

A csorvási Szőttes-kúria hivatalos átadó ünnepségére szeptember 14-én kerül majd sor, azt követően pedig a látogatók előtt is megnyitja kapuit. A már teljesen megújult környezetben számos programmal várják majd azt érdeklődőket.

Kézműves tábor indult Csorváson, melynek a helyi művelődési ház épülete ad otthont. A táborban nagyon sok olyan izgalmas program várja a gyermekeket, melyek alaposan megmozgatják fantáziájukat.

A szervezők egész napos foglalkoztatást nyújtanak a gyerekek számára, ami nem csak szórakoztató, hanem készségfejlesztő programokat is magában foglal például hajtogatás, rajzolás, korongozás. Ezeket valamiből természetesen finanszírozni is kell. Szerencsére sokan támogatják a tábor működését és gördülékenységét.

A szülők nagyon sokat segítenek, behoztak papírokat pl. vagy pleskon-tex anyagokkal támogatott bennünket, ilyen darab anyagokat kaptunk tőlük, pamutanyagot, pl. amiből, bábúkat készíthettünk a gyerekekkel - mondta el Keliger Béláné rajztanár csorvási művelődési ház

Minden évben próbálnak újat mutatni a gyerekeknek, így különböző kézműves mestereket hívnak, hogy ezzel is emeljék a programok minőségét és változatosságát. Az idei táborban Feiglné Csukás Klára, aranykoszorús könyvkötő-mester tanított nekik új technikákat.

Címkék: