Békés Megyei Diáksport Egyesület

A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából Békéscsabán, az Evangélikus Sportcsarnokban és a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában rendezte meg a Békés Megyei Diáksport Egyesület a 4. korcsoportos futsal diákolimpiai döntőt.

Az országos döntőt Dr. Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség szakmai igazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy a sorozatba nyolcszázhuszonhat csapat nevezett, ami csaknem százzal több az előző évinél. Békés megyét a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola teremlabdarúgói képviselték.

A csoportmérkőzések előtt a húsz együttest négy darab ötös csoportba osztották a szervezők. A csoportmérkőzések után kirajzolódtak a vasárnapi helyosztó mérkőzések menetrendjei. A békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapata a 12. helyen végzett.

A Békés Megyei Diáksport Egyesület minden tanévkezdetkor, a megyei diáksport életért felelős személyeknek egy megbeszélést tart az éves rendezvények, aktualitások, változások átbeszélése céljából. Így tettek ebben az évben is, ahol a megyei körzetfelelősök és a megalakult szakmai stáb tagjai jelentek meg.

Békés megye diáksportja 8 körzetből áll, azok felelősei jelentek meg első körben, majd az új elnökség mögött dolgozó szakmai stáb alakuló ülését tartották meg.

Átalakítottuk az egész rendszert, nagyon komoly szakembereket sikerült úgy gondolom megtalálnunk. Az elnökség létszámán csökkentettünk, ahol már nem sportági szakemberek vannak, hanem olyanok, aki összességében tudják segíteni az egész rendezvényünket, illetve az egész megyei diáksportot. Ezért szerettem volna, hogy mögé egy szakmai bizottságot összeállítsunk, aminek most lesz az alakuló gyűlése. Tényleg nagyon örülök annak, hogy Békés megye legjobbjait sikerült összehoznunk és ők fogják segíteni a szakmai munkát. - mondta el Kormos Mihály

Címkék:

A Békés Megyei Diáksport Egyesület egy napon tartotta az éves rendes- és tisztújító közgyűlését, valamint 3 év kihagyás után ismételten megünnepelték a megye Diákolimpiai bajnokait.

A Csabagyöngye Kulturális Központban már gyülekeztek a diákolimpiai bajnokok. Az ünneplés előtt Kormos Mihályt, a Békés Megyei Diáksport Egyesület elnökét kérdeztük az eddigi munkájukról.

Úgy gondolom, hogy nagyon szépen stabilizáltuk a költségvetésünket, korábbi években komoly problémája volt a Békés Megyei Diáksport Egyesületnek, a megyei támogatás csökkent, stb… nagyon sok minden történt. Előre nézünk, stabilizáltuk ebben az időszakban, nagyon pozitív előrelépési lehetőségek vannak, a Magyar Diáksport Szövetség kiemelt megyéjeként tekint ránk – mondta Kormos Mihály elnök Békés Megyei Diáksport Egyesület

Kormos Mihály kiemelte, hogy a korábbi elnökség által nagyon szépen fel lett építve a rendszer, ehhez próbálnak még több mindent hozzátenni, változtatni.