rendőrség

Záró konferenciáját tartotta a "Pusztán Hatan – hat megye rendőrségi összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért" elnevezésű program.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság felmérései szerint az utóbbi évben a balesetek tekintetében - az azt megelőző évekhez képest  - számottevő csökkenés volt megfigyelhető.

Pelleg József r. alezredes a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, hogy Békés megyében, 2016-ban 555 személyi sérüléses baleset következett be, amely a 2015. évi 609-hez képest, mintegy 9%-os mérséklődést jelent. Valamennyi kategóriában csökkent a balesetek mennyisége. Ebben a legszámottevőbb a halálos balesetek száma ahol 21-ről 15 re mérséklődött, ami közel 28 százalékos csökkenést eredményez. A tendencia az idei éves másfél hónapjában is tovább folytatódott a rendelkezésre álló adatok alapján.  Másfél hónap alatt 40 személyi sérüléses balesetnél kellett intézkedni, míg ez az elmúlt évben 52 volt.

Természetesen ennek ellenére nem szabad hátradőlni, továbbra is szükség van a rendőri jelenlétre az utakon, hogy mérsékeljék a balesetek számát. Ennek érdekében különböző, a balesetek elkerülését elősegítő akciókat szerveznek, például a biciklisek biztonsága érdekében.

A migrációs válság kezelésére létrehozott határvadász-képzés negyedik ütemét kezdte meg az Országos Rendőr-főkapitányság. A Kormány 2016. augusztus 10-én döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak 3000 fővel történő bővítéséről, jelenleg a képzésben résztvevők száma az 1000 főt is meghaladja. A március 1-én indult tanfolyam ez alakalommal hét helyszínen, és 189 fővel indult el, és augusztus 25-én fejeződik be.A migrációs válság kezelésére létrehozott határvadász-képzés negyedik ütemét kezdte meg az Országos Rendőr-főkapitányság. A Kormány 2016. augusztus 10-én döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak 3000 fővel történő bővítéséről, jelenleg a képzésben résztvevők száma az 1000 főt is meghaladja. A március 1-én indult tanfolyam ez alakalommal hét helyszínen, és 189 fővel indult el, és augusztus 25-én fejeződik be.

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába, Járőrtárs beosztás betöltésére.

A pályázatra cselekvőképes, 18. életévüket betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő magyar állampolgárok jelentkezését várják. A felvételt nyert pályázók 6 hónapos időtartamú moduláris képzésben vesznek részt, amelyet követően – sikeres vizsga esetén – őr-járőrtárs rész-szakképesítést szereznek. A résztvevők a képzés első két hónapjában munkaviszonyban állnak, majd a második hónap végén – sikeres modulzáró vizsga letétele esetén – a Készenléti Rendőrség hivatásos állományába 12 hónap próbaidő kikötésével kerülnek kinevezésre.

A beosztásban ellátandó feladatok:

Az őr-, járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú járőrtársak a Határvadász Bevetési Osztályok feladatainak ellátásában vesznek részt.

A pályázati felhívás teljes anyaga, illetve a szükséges dokumentumok a police.hu weboldalon elérhetőek.

Ismeretlen tettesek eltulajdonítottak egy kerékpárt Békéscsaba belvárosából. A rendőrség a lopás gyanúsítottjainak azonosításához a lakosság segítségét kéri.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 04010/353/2016. bü. számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2016. március 6-án 3 óra 26 perckor Békéscsabán, az Andrássy út 1. szám előtti kerékpártárolóból eltulajdonított egy citromsárga és rózsaszínű, lakattal lezárt mountain bike kerékpárt. A lopást, valamint a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két fiatal mozgását a város több pontján térfigyelő kamerák is rögzítették.

Békés megyében 2015. június 4-én személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre. A Gyulai Rendőrkapitányság 2015. június 4-én őrizetbe vett egy gyulai férfit.

A 68 éves Sz. Imre mobiltelefonon küldött üzenetekben fenyegetett egy férfit és pénzt követelt tőle. A rendőrség Sz. Imre ellen zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Címkék:

Oldalak