omega

Május 4-én a Gyulai vár előtt ad látványos koncertet az 1962-ben alakult Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, az Omega.

Hosszú évtizedek után tér vissza egy látványos koncerttel Gyulára a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, az Omega.

A közelgő koncert további különlegessége, hogy a zenekarnak ez lesz az idei Tűzvihar című turnéjuk első szabadtári állomása. Elmondásuk szerint fergeteges show műsorral készülnek és a 70-es évek egyik listavezető-, világhírű amerikai együttesével közösen állnak színpadra.

A koncerten minden bizonnyal felcsendülnek majd az Omega nagy slágerei is, a vendégzenekar pedig egy kicsit másabb-, retro jellegű műsorral fog jelentkezni.

A nem mindennapi közös koncerthez - amiről egyébként filmfelvétel is készül majd - különleges helyszín is párosul. A közönség Gyulán a Várkertben láthatja majd a csapatot május 4-én.

Az Omega Oratórium című koncertsorozata utolsó állomásához érkezik április 9-én, Orosházán, az evangélikus templomban. Ezzel és az új – szeptemberben megjelenő – lemezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót Orosházán.

Amikor 2012-ben az együttes fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte, eldöntötték, hogy jó lenne végigjárni az országot klubkoncertszerűen. Ez a sorozat a szegedi Dómban indult el, ahol rögtön nagy sikert ért el ez a kezdeményezés. Az azóta eltelt három év alatt sikerült terveiket beváltani, hiszen az ország sok pontjára el tudták vinni Oratórium nevet viselő produkciójukat. Április 9-én utolsó állomásához érkezik ez a történet az orosházi evangélikus templomban. A sajtótájékoztatón részt vett Ördög Endre, evangélikus lelkész is, akit arról kérdeztünk, hogy mennyire illik a templomi környezetbe az Omega zenéje.