Magyar Labdarúgó Szövetség

A röviden TAO-nak nevezett sporttámogatási rendszer lehetőséget biztosít a korábbiakhoz képest jelentősen magasabb plusz források bevonására a látvány-csapatsportágaknál, köztük a labdarúgásban is.

A Jamina Sport Egyesületet 1945-ben alapították. Az elmúlt 70 évben rendszerint a megyei I. osztály és az NB II-es bajnokság között szerepelt a csapat. TAO rendszer bevezetése óta a klub háromszor pályázott sikeresen infrastrukturális fejlesztésekre.

A harmadik ütemben felújították a folyosót, kialakítottak agy klubhelyiséget, egy mellékhelyiséget és egy teakonyhát. A fejlesztések nem kizárólag TAO-s pénzekből valósultak meg, ugyanis a békéscsabai önkormányzat is hozzájárult 30%-kal.

A Jamina SE új elnöke kérdésünkre elmondta, hogy ezek a felújítások hatalmas jelentőséggel bírnak a klub életében.

Ezekkel a fejlesztésekkel nem ért véget a rekonstrukció, hiszen a jövőben az épület kazánházát, illetve raktárhelyiségét is renoválják majd. 

A Jaminai Sportegyesület Bessenyei utcai telepét 15 millió forintból újították fel. A beruházás lezárásaként pénteken megnyitót tartottak, mely során egy rövid bejárás keretein belül meg is lehetett tekinteni a felújított részeket, épületeket.

A jaminai sportpálya sokak életében játszik fontos szerepet, azonban állapota az utóbbi időben kifogásolható volt. Március első hetében egy 15 millió forint összértékű beruházás fejeződött be, mely keretein belül jelentős változások történtek a létesítmény körül. Többek között megújult az öltözőépület bal oldali része, a vendég ifjúsági és felnőtt öltöző, a vizesblokk és a lelátó renoválása is befejeződik a napokban.