Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete

Lezárult a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének kétéves projektje. Az ,,Együtt a család egységéért Békés megyében” pályázat szakmai záró rendezvényén a szakemberek bemutatták a megvalósult programokat és értékelték a tapasztalatokat.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete 40 millió forint támogatást nyert pályázatával, ami az Együtt a család egységéért Békés megyében címet viselte. A projekt során a szervezet kifejezetten a gyermekes szülőknek családi ügyekben tanácsadást, segítségnyújtást, valamint sajátos- vagy nehéz helyzetben lévő családoknak szóló programokat valósított meg az elmúlt két évben.

A projekt során megvalósult programokat Egeresi Janka szakmai vezető ismertette. Kiemelte, hogy a pályázat általános célja olyan tevékenységek és fejlesztések megvalósítása volt, amelyek a szűkebb környezetben Békéscsaba térségében a meglévő-, illetve a leendő családokat és közösségeket erősítik.

Családi egészségnevelő és szűrőnapot szervezett Békéscsabán a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete. A program célja az volt, hogy a sérült és az ép emberek közösen eltöltsenek egy kellemes napot.

Családi egészségnevelő és szűrőnapot tartottak Békéscsabán a Rendezvénypajtában. A rendezvényt az „Együtt a család egységéért Békés megyében” projekt keretében szervezték meg. Leginkább mozgássérült-, illetve fogyatékkal élő embereknek szervezték meg a programot, de a legfőbb célja az volt, hogy a rendezvényen közösen vehessenek részt a programokon mind a sérült-, mind pedig az ép emberek.

A szervezők olyan programokkal várták az érdeklődőket, amelyeken bárki részt tud venni, így a már megszokott hétköznapoktól elrugaszkodva közösen tölthettek el egy napot a sérült, és az ép emberek. A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatot készíthettek, megtapasztalhatták, hogy milyen kerekesszékkel közlekedni, vagy akár kutyás feladatokban is kipróbálhatták magukat.

Az „Együtt a család egységéért Békés megyében” projekt keretében családi egészségnevelő és szűrőnapot tartott a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete. 

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete 40 millió forint támogatást nyert az „Együtt a család egységéért Békés megyében” című pályázatával, mely az elkövetkezendő két évben fog megvalósulni.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete 36 éve olyan szolgáltatási struktúrákat igyekezett létrehozni, ami a mozgássérültek számára egy önálló, méltóságteljes életet tud eredményezni. Az egyesület a programban az egészségneveléstől kezdve, egészen a közösségi programokig számtalan olyan formában fogja a közösséget segíteni, amelyre nekik ma szükségük van.

Békéscsaba város önkormányzata „Kiváló Szociális Munkáért” kitüntetésben részesítette a Mozgássérültek Békés Megyei Egyesületét. A díjátadót ünnepélyes keretek között a Csabagyöngye Kulturális Központban rendezték meg.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületét 34 évvel ezelőtt alapították abból a célból, hogy egy közösséget szervezzenek ebből az elszigeteltnek számító társadalmi csoportból. A közösség erejét használták arra, hogy egy olyan segítségnyújtási formát alakítsanak ki, mely valódi megoldást jelent a rászorulók problémáira. A városi önkormányzat tucatnyi szervezet munkásságát figyelte meg, mielőtt átadta volna a díjat.