Közfoglalkoztatási Kiállítás

Idén is Békéscsabán rendezték meg a Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítást. A kiállításra ismét sokan voltak kíváncsiak volt békéscsabai Szent István téren.

 

Megyénkben 2017-ben 62 önkormányzat működtet valamilyen járási Startmunka mintaprogramot, ezzel több, mint 6.500 főnek biztosítanak megélhetési lehetőséget. Az ötödik Közfoglalkoztatási kiállítás legfőbb célja ismét az volt, hogy bemutassa azt, hogy a közfoglalkoztatottak milyen értékteremtő munkákat végeznek el térségünkben.

 

Pántya Imre

főosztályvezető

Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztály

 

„Be tudjuk azt a tevékenységet…mind ipari területen.”

 

A kiállítóhelyeken a látogatók interaktív módon is megismerhették többek között a seprűkötés, a tésztakészítés, savanyítás, befőzés, az ágaprítás, munkafolyamatait.

 

Juhász Zsigmondné

közfoglalkoztatott

 

Újraindul az ipari kendertermesztés megyénkben. A program több önkormányzat bevonásával valósul majd meg. Az eddig elért eredményeket és a jövőbeli elképzeléseket ismertették tegnap, a Közfoglalkoztatási Kiállítás keretein belül megrendezett fórumon.

A kender gyorsan növő, nagy terméshozamot produkáló, sokoldalúan feldolgozható növény. Békés megyében kísérleti jelleggel, a közfoglalkoztatás keretében, 5 települési önkormányzat kezdte meg a kender termesztését.

- Szeretne Békés megye egy olyan programot összeállítani, hogy az elkövetkezendő évben már 200 hektáron tudnánk újra megyénkben az ipari kendert termeszteni és szeretnénk természetesen hosszabb távon ez a hosszabb táv 2-3 évet jelent feldolgozó ipari egységeket is hozzá telepíteni. - mondta el Gajda Róbert, Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja

A növény minden része, így a szára, a levele, a magja és az olaja is felhasználható. A kötéltől az étkezési olajig, legalább huszonötezer féle terméket lehet előállítani a kenderből.

Címkék: