alelnök

Békéscsabán tartott fórumot Hajdú Nóra, az Együtt alelnöke. A találkozón szó esett a 2018-as választásról és bejelentették Bod Tamás orosházi választókerületi országgyűlési képviselői indulását.

Békéscsabai látogatásán az Együtt alelnöke, Hajdú Nóra fórumot tartott a párt aktivistái számára. A találkozón a helyi aktualitások mellett szóba kerültek a választási programok és a politikai helyzet elemzése is.

Az alelnök asszony szerint Magyarország boldogulásához elengedhetetlen, hogy az ország következetes külpolitikával rendelkezzen. Az Együtt magát mindig is egy európai pártként definiálta, véleményük szerint a kormány azonban a külpolitikában mindig csak a saját érdekeit helyezi előtérbe.

Az Együtt választási célkitűzésében szerepel, hogy a kormánypártot az abszolút többség alá szorítsák, ehhez készek együttműködni az ellenzéki pártokkal is.

A Demokratikus Koalíció nem ért egyet a FIDESZ földpolitikájával és azzal sem, hogy vasárnap a boltok zárva tartanak. Ezekről a témákról tartott sajtótájékoztatót Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció alelnöke és Árgyelán György megyei képviselő.

Árgyelán György azzal a kérdéssel fordult a Békés Megyei Kereskedelmi Iparkamarához, hogy hogyan látják a hétvégi nyitva tartásokat megyénkben.  Információi szerint a lakosság 70%-a szeretné, ha a boltok elérhetőek lennének.

- Egyfajta kitérő választ kaptam amiben arról szólt a válasz, hogy itt érdekellentét van a kiskereskedők és a multik között ezt teljesen megértem hiszen a néhány kiskereskedő aki vidéken ki tud nyitni annak mindenképpen ez jó de azért a lakosság többségét figyelembe kell venni az a 70% az 70 %. - mondta el Árgyelán György. a Békés Megyei Önkormányzat képviselője