Magyar Fotográfia Napja

„Az elmúlt év alkotásai” címmel rendezett fotókiállítást a Márvány Fotóműhely Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. A rendezvénnyel a Magyar Fotográfia Napjára emlékeztek.

Magyarországon 1840. augusztus 29-én készült először nyilvános eseményen fénykép. Az esemény apropóján a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte a Magyar Fotográfia Napjának megünneplését. Az elmúlt három évhez hasonlóan a Márvány Fotóműhely idén is megemlékezett erről a jeles napról. A Csabagyöngye Kulturális Központban megrendezett tárlatot Dr. Pap István, a megyei Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója nyitotta meg.

Az elmúlt év alkotásai” című fotókiállításon összesen 36 kép látható, minden klubtagtól egy-egy. Katona Péter, a műhely vezetője elmondta, hogy az alkotók maguk választhatták ki, hogy melyik az a kép, amelyet bemutatnak ezen a tárlaton.

A tárlat szeptember 29-ig tekinthető meg a Csabagyöngye Kulturális Központ Ifjúsági Kiállítóterében.

Csabai Nosztalgiák címmel rendeztek kiállítást Békéscsabán a Munkácsy Emlékházban. Tuska János tárlatával a Magyar Fotográfia Napjára emlékeztek.

Magyarországon 1840. augusztus 29-én készült először nyilvános eseményen fénykép. Ennek alkalmából a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte a Magyar Fotográfia Napjának megünneplését. Ehhez 2003-ban több kiállítással a Békéscsabai Munkácsy Emlékház is csatlakozott. Az idei tárlattal Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója előtt tisztelegnek Tuska János - Csabai Nosztalgiák című tárlatával.

Tuska János 12 éve gyűjti a Békéscsabát ábrázoló képeslapokat, melyeket Európa több országából és aukciós oldalakról szerez be. Ma már több 100 található gyűjteményében. A Munkácsy Emlékházban nyílt kiállításával a régi Békéscsaba tárul a szemünk elé.

„Festészet a Fotó határán” címmel rendeztek kiállítást a Magyar Fotográfia Napja alkalmából a Munkácsy Emlékházban. Minden alkotó olyan fotót hozott, amely szinte már festménynek tűnik.

A kiállításon a Márvány Fotóműhely tagjainak a műveit tekinthetik meg, többek között Méhes Miklós, Blahut Károly, Katona Péter és Mazán Erzsébet képeit. A fotósok maguk is jelen voltak a megnyitón és mindenki magával hozta saját fényképezőgépét, nehogy lemaradjanak a tökéletes pillanat megörökítéséről. Sokan már gyermekkoruk óta fotóznak, közülük Blahut Károly is.

- A fotózás gyerekkori hobbim szinte, elsős gimnazista koromba vettem meg az első fényképezőgépem ennek már 55 éve és megszámoltam, azóta körülbelül százötvenezer fotót készítettem. - mondta el Dr. Blahut Károly, a Márvány Fotóműhely fotósa A művészek egy-egy izgalmas történetet is elmeséltek a képeikről.