világnap

Békéscsabán is megtartották a Magyar Vöröskereszt világnapi ünnepségét, ahol kitüntetésekkel és elismeréssel jutalmazták az önkéntesek munkáját.

2006 óta, minden év március második csütörtökén rendezik meg a Vese Világnapját. A nap célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a vesék szerepére, betegségeire és szűrésére. Minden évben a világnapnak kiemelt témája is van, azért, hogy egy átfogó képet adjanak a vese fontosságáról. Az idei év kiemelt témája a vesebetegség és az elhízás viszonya volt, jelmondata pedig: „Egészséges életmóddal az egészséges vesékért!”.

 

Vetélkedősorozatot szervezett a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. Csütörtökön tartották a verseny ünnepélyes eredményhirdetését, ahol a kiemelkedően teljesítő csapatok díjazásban is részesültek.

Békés megye 16 iskolájának 7. osztályos csapatai mérték össze tudásukat a februártól májusig tartó világnapok köré csoportosított feladatokban. A vetélkedő a kormányhivatal számára is kiemelten fontos volt.

- Rendkívül hangsúlyos a szemléletformálás, a következő nemzedékek egészségtudatos magatartásának az alakítása.  Egy ilyen vetélkedő kiváló alkalom, kiváló módszer arra, hogy a gyerekekhez közelebb kerüljön a tudatos, egészséges életmód, az a szemlélet, amely reméljük, egy egészségesebb új nemzedéket hoz majd – mondta el Híradónknak Petróczki Zoltán Gábor, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

November 14-e a Diabétesz Világnapja. Ez alkalomból a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért színes programokkal várta az érdeklődőket a békéscsabai bevásárlóközpontban. 

Forgatásunk idején önállóan méri a vércukorszintjét egy kisfiú. Megszokta már, hogy evés előtt ellenőriznie kell, neki ez már természetes. A diabétesz világnap alkalmából sok olyan kisgyermek gyűlt össze a Diaboló Alapítvány felhívására, akik diabétesszel élnek. A program szakmai vezetője Dr. H. Nagy Katalin gyermekdiabetológus volt, aki azt mondja fő céljuk a figyelemfelkeltés volt.

- Nyilvánvalóan az által, hogy figyelem irányul a cukorbetegekre, talán egy kicsit a mi speciális területünkre is, a gyerek cukorbetegekre, hiszen a számuk évről évre emelkedő tendenciát mutat, nemcsak a világban, de Magyarországon is – fogalmazott Dr. H. Nagy Katalin.

Míg a felnőttkori cukorbetegség kialakulása nagyban függhet az életmódtól, addig gyermekkorban az okok főként a genetikában keresendőek.

Az ENSZ közgyűlésének döntése alapján 1991 óta október elseje az idősek világnapja, amikor is világszerte köszöntik a szépkorúakat.

E jeles nap alkalmából Békéscsaba Megyei Jogú Város a CsabaParkba hívta meg a megyeszékhely szociális intézményeinek időseit, hogy egy kellemes ünnepi műsorral és ebéddel tisztelegjen előttük.

Herczeg Tamás tanácsnok köszöntőjében elmondta, ez az egyik legfontosabb világnap. Hozzátette, a középgenerációnak tudnia kell, hogy nem velük kezdődött a világ és nem is velük ér majd véget, ezért meg kell becsülnie kell az elődöket. Az ünnepségen Hanó Miklós alpolgármester bemutatta a CsabaParkot a résztvevőknek, amit követően a Jókai Színház színművészeinek ünnepi műsora szórakoztatta a jelenlévőket.

Szerkesztő: Bugyi Diána

Operatőr: Incze László

1976 óta augusztus 13-án tartják a Balkezesek Nemzetközi Világnapját, amikor a balkezesek elnyomottságára hívják fel a figyelmet.

Az emberek döntő többsége a jobb kezét tekinti elsődlegesnek és azt is használja a tevékenységei elvégzéséhez. Azonban kb. minden hetedik ember - mely adat az ún. ipari társadalmakra vonatkozik - használja ma dominánsabban a bal kezét a jobb helyett. Ezt nevezik balkezességnek. Ennek az aránynak nemcsak a genetika az oka, hanem a társadalmak a balkezességet elutasító hagyományai is. A balkezesség nem megszokás, hanem biológiai alapokon nyugvó, a balt a jobbal szemben előnyben részesítő kézhasználat. A balkezesek aránya a nyugati országokban folyamatosan nő. Érdemes megjegyezni, hogy már a majmoknál is megfigyelhető, hogy van domináns kezük.

Címkék:

A Békevilágtanács elnöksége moszkvai ülésszakának javaslatára augusztus 6-át, a Nukleáris Fegyverek Betiltásáért Folyó Harc Világnapjává nyilvánította.

A fő cél az atomenergia fegyverként történő felhasználásának meggátolása. Ezen a napon 1945-ben Hirosimára az amerikaiak dobtak le urántöltetű atombombát, miután a japánok elutasító választ adtak a feltétel nélküli kapitulációra. 1945. augusztus 6-án reggel az amerikai légierő Boeing B-29 Superfortress bombázója, az Enola Gay ledobta Hirosimára az emberiség történetének második atombombáját. A bomba a Little Boy, vagyis a Kisfiú nevet viselte. Mintegy 600 méter magasan robbant a városközpont felett, lerombolva annak túlnyomó részét, és megölve 80 ezer civilt és 20 ezer katonát. A sugárzás következtében további tízezrek haltak meg, vagy szenvedtek maradandó károsodást.  A már történelminek is nevezhető atomkort e dátumtól számítják. A harmadik amerikai atombomba Nagaszakira hullott 1945. augusztus 9-én.

1992 óta ünneplik az édesanyák és a babák közötti kapcsolat egyik legtermészetesebb módját, az anyatejes táplálást.

Lelkesen lapátolták a kukoricát a legkisebbek a Csabagyöngye Kulturális Központban. Nem mindenkinek volt kedve a játékszőnyeghez, sokan inkább szüleik karjából figyelték az eseményeket, vagy épp a babakocsiban pihentek. Közös bennük, hogy édesanyjuk az anyatejes táplálást részesíti előnyben.

Augusztus első napján világszerte ünneplik az édesanyák és a babák közötti kapcsolat egyik legtermészetesebb módját, az anyatejes táplálást. Békéscsabán is sokan részt vettek a városi eseményen, hiszen az ünnepnek számos üzenete van. A csecsemő és anya közötti kapcsolat mellett egészségügyi szempontból is jelentős, hiszen segíti a kisgyermek fejlődését, továbbá a fertőzések elkerülésében is fontos szerepet játszik az anyatej.

Szerkesztő: Tar Hajnalka

Operatőr: Pozojevich Miklós

A gyermekmunka elleni világnapot a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kezdeményezésére indították el.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO a munkaerőpiacon tizenkét éves kor alatt megjelenő minden gyermeket gyerekmunkásként tart számon. 18 éves kor alatt a heti 14 óra feletti munkavállalást tekinti gyermekmunkának, amelyet a fiatal jövőbeli munkaerő-piaci és életesélyei szempontjából károsnak tart. A dolgoztatott kiskorúak hetven százaléka a mezőgazdaságban dolgozik, melynek legfőbb oka a szegénység. 

Címkék:

Oldalak