Megyefutás

Idén ismét elindult és újra körbefutja a megyét Tóth László futónagykövet. A Megyefutás alkalmával útja rengeteg Békés megyei települést érint és a 13 nap alatt több mint hétszáz kilométert tesz majd meg.

Békéscsaba főterén gyülekeztek a futóközösség tagjai, akik elkísérték az első napon Tóth Lászlót. A futónagykövet elmondta, hogy nagyon várta a rajtot. Felkészült a következő tizenhárom napra, és reméli, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzájuk. A Megyefutásnak idén már hatodik alkalommal vágott neki Tóth László, aki tizenhárom nap alatt több települést érintve futja körbe Békés megyét.

A futónagykövet elmondta, hogy a tervek szerint hárman futják majd végig a távot. Általában naponta öt és félórát fut, a legkisebb napi táv mintegy negyvenöt kilométer, a legnagyobb több mint hatvan kilométer lesz. Hozzátette, hogy számít arra, hogy minél többen csatlakoznak majd hozzá az egyes településeken.

A Idén is körbefutja a megyét Tóth László futónagykövet. A Megyefutás alkalmával útja rengeteg Békés megyei települést érint és a 13 nap alatt és több mint hétszáz kilométert tesz majd meg.

Az 6. megyefutás szervezése a célegyenesbe ért és Tóth László futónagykövet is készen áll arra, hogy nekivágjon a nagy kihívásnak. Az esemény sajtótájékoztatóján a futónagykövet, Kiss Tibor alpolgármester, Bíró Csaba bizottsági elnök és Zalai Mihály a Békés Megyei közgyűlés elnöke is kiemelte, hogy mennyire fontos a mindennapi mozgás életünkben. A Megyefutás célja is az, hogy erre hívja fel a figyelmet.

A több mint 700 kilométer megtétele alatt Tóth László nem egyedül fut, hiszen az utóbbi években rengetegen csatlakoztak hozzá hosszabb-rövidebb távokon. Sokan úgy gondolják, hogy a futás a fiatalok sportja, azonban a futónagykövet szerint ez nem így van, amit a saját történte is jól példáz.

Tóth László, a Budapesti Sport Iroda békéscsabai futónagykövete már évek óta megteszi ezt a közel 600 kilométeres távot azért, hogy az egészséges életmódot népszerűsítse. A túra Békéscsaba főteréről indul majd.

Az alapötlet a futónagykövettől indult 2013-ban, és néhány hónap elteltével valósággá is vált. A 2014-es első Megyefutás óta a résztvevők száma folyamatosan nő - tavaly már a háromezres határt is túlszárnyalta. Az esemény Békéscsaba számára is nagyon fontos, ezt Kiss Tibor alpolgármester is kihangsúlyozta.

A Szent István térről indul a futás március 8-án 9 órakor és már az első napon több mint 61 kilométert tesznek majd meg a kalandvágyó futók - ezzel egészen Kétsopronyig jutnak majd el. Ez a nap lesz a leghosszabb, de 50 kilométer szinte minden nap meg lesz az április 8-i békéscsabai befutóig. 

Ezt a kihívástt vállalták és teljesítették az elmúlt napokban a mozgás hírnökei. A Megyefutás elnevezésű kampányon Tóth László és csapata vasárnap délután ért célba.