Tájékoztató a 2018-as adóváltozásokról

A megyei vállalkozások részére szervezett  tájékoztatót a Békés Megyei Iparkamara annak érdekében, hogy a cégek képviselői információkat szerezzenek a 2018-as adóváltozásokkal kapcsolatban.

A nyugati országok között több olyan nemzet is van, ahol az adóhivatalok a legjobban kedvelt hivatali szervek az állampolgárok körében. Magyarországon nem ez a jellemző, ezért a NAV 2016-ban úgy döntött, hogy komoly változásokat eszközöl a hivatal felfogásában.

Ez a tendencia a számokból is jól látszik, ugyanis 2017-ben országos szinten 609 milliárd forinttal több adót sikerült realizálnia a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak, mint a korábbi évben. A tájékoztatón Dr. Kovács Tamás rövid tájékoztatója után, Dr. Ráfi Péter, a NAV Békés Megyei ügyfélkapcsolati osztályának vezetője és Nagyné Sztán Ilona ügyfélkapcsolati sajtóreferens az aktuális adóváltozásokról tartott előadást.

Nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló tájékoztatásokra, hiszen évről-évre rengeteg változás jelenik meg az adórendszerben. 2018-ra a vállalkozásokat érintően is sok jogszabály módosult, többek között az adóbevallásra- vagy az ÁFA-s számlák bejelentési kötelezettségére vonatkozóan.

GallériaVideó

Új hozzászólás