Lemezbemutató és orgona hangverseny

Rákász Gergely orgonaművész lemezbemutatóval egybekötött orgona hangversennyel készült a békéscsabai közönségnek, a művész a Phaedra Rendezvényközpontban adott adventi koncertet.

A lemezbemutató koncert során 300 év karácsonyában kalandoztunk, legalábbis, ami a zenét illeti. Rákász Gergely Liszt Ferenctől és Csajkovszkijtól is eljátszott egy-egy darabot. Az egész koncert egy nagyon erős bensőséges karácsonyi hangulatú történet volt.

A koncert mellett a művész színes látványvilággal is készült, mellyel a 21. század emberét tudja igényes módon megszólítani a klasszikus zenével. Stábunk utánajárt, hogy mit szól ehhez az idősebb korosztály, mennyire nyerte el tetszésüket, hiszen a közönség soraiban voltak olyanok is, akik már a kezdetek óta részt vesznek ezen az adventi koncerten.

Rákász Gergely az orgonahangversenyt Loidl Co Daken karácsonyi énekével kezdte, melyet a napkirálynak, XIV. Lajosnak játszottak annak idején. Rákász Gergellyel való bővebb beszélgetésünket későbbi magazinműsorunkban láthatják.

GallériaVideó

Új hozzászólás