Az Együtt folytatja a plakátletépést

A kormány a nemzeti konzultációval kapcsolatos plakátjait október elején ragasztották ki országszerte. Az Együtt rögtön be is jelentette, hogy folytatják a nyáron meghirdetett plakátletépő akciójukat.

A magyar kormány október elején újabb nemzeti konzultációt indított ezúttal az úgynevezett „Soros-tervről”. A kormány szerint Soros György –magyar származású üzletember- egy migrációval kapcsolatos tervet akar végrehajtani, melyet két újságcikkben fejtett ki a nyilvánosság számára korábban. Az állampolgárokat arra kéri, hogy minél többen küldjék vissza a kérdőívet, ami felhatalmazást adhat az Európai Unió menekültpolitikájával szembeni kiálláshoz. Sokan úgy gondolják, hogy ez csak egy ürügy és valójában nem is létezik „Soros terv”. Így vélekedik az Együtt is, melynek helyi tagjai a rendőrségi bejelentést követően létrával és spaklival felszerelkezve el is távolították a Soros György arcképével ellátott plakátot.

Véleményük szerint a kormány a nemzeti konzultációval el akarja terelni az emberek figyelmét a sokkal fontosabb témákról.

A plakát letépése után a szemetet egy szemeteszsákba gyűjtötték össze, majd a múltkori esethez hasonlóan most is a Békéscsabai FIDESZ iroda elé helyezték.

GallériaVideó

Új hozzászólás