19 éve tűnt el Szathmáry Nikolett

19 éve annak, hogy Gyulán az akkor 7 és fél éves Szathmáry Nikolett eltűnt. Néptáncóráról indult haza, de soha nem érkezett meg. 3 évvel később 2001-ben megtalálták a maradványait és bizonyossá vált, hogy a kislányt meggyilkolták.

Iszály-Szilágyi Edit, gyermeke eltűnésének 19. évfordulóján, csakúgy, mint az elmúlt években, ismét emléksétára hívta azokat, akik ismerték Nikit és segítettek a keresésben. Az édesanyában 19 év elteltével sem enyhült a fájdalom.

- Mi mindenképpen szeretnénk, hogyha megemlékeznének Nikikéről, és a másik szempontunk pedig az, hogy még szabadon van az, aki ezt tette vele és mindenképpen meg akarjuk találni, hogy ki bántotta, hogy ne tudja ezt még egyszer megtenni. – mondta el Iszály-Szilágyi Edit, Niki édesanyja

Niki eltűnését követően 3 évvel később, a csatorna partján megtalálták maradványait, így a fájdalmasan hosszú évek után a család akkor végre eltemethette gyermekét. Az ügy aktáit lezárták, de amint új információ vagy nyom merül fel, újraindítják a nyomozást. Az elmúlt 19 évben, néhány alkalommal volt példa erre, de ezt nehezen dolgozza fel a család.

- Én még mindig reménykedek, hogy előbb-utóbb csak előkerül, és megtudjuk, hogy ki volt az. Egyre nehezebb, sokkal nehezebb embereknek is visszaemlékezni, mi történt akkor, de látom a hírekben is, hogy nagyon sok idő után kerül elő a tettes. Mi is próbálunk a nyilvánosság által, hátha valaki emlékszik valamire. Ha valaki mond valamit, akkor próbálunk utánajárni, akár a rendőrségen keresztül, vagy mi magunk, ha tudunk. - hangsúlyozta Iszály-Szilágyi Edit, Niki édesanyja

Niki fényképe ezen a délutánon is felkerült a Gyulai Művelődési Ház falára, néhány szál virág mellett. Édesanyja minden emlékséta alkalmával kitesz egyet és gyertyát is gyújtanak érte.

GallériaVideó

Új hozzászólás