Huszadik alkalommal rendezték meg az Országos Tervezőgrafikai Biennálét Békéscsabán

Huszadik alkalommal rendezték meg az Országos Tervezőgrafikai Biennálét Békéscsabán. A megnyitón átadásra kerültek a szakma által odaítélt díjak is.

A biennále szervezői 1978-ban indították el a tervezőgrafika legrangosabb magyarországi kiállítás sorozatát, melynek kétévente a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum ad otthont. Ilyenkor osztanak díjat a fiatal művészeknek és a szakmában évtizedek óta dolgozóknak is.

- A tervezőgrafikai biennálén most különösen magas összegű díjakat tudtunk átadni, mert nagyon nagyvonalú volt a Magyar Művészeti Akadémia, aki három díjat is adott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma  két díjat adományozott, a Megyei Jogú Város díja is átadásra került, és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Konecsni-díja is átadásra került. – mondta el Szepesi Hédi, Konecsni György-díjas művészettörténész

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megosztott díját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafikai tanszéke hallgatóinak, valamint Béres Brigitta fiatal grafikusművészeknek ítélték. A Magyar Művészeti Akadémia fődíját Szabó Andrea kapta, megosztott díjjal jutalmazták Gyárfás Gábort és Kovács Olivér Artúrt.

- A megrendelések ugye lassan elmaradoznak, ebben a korban már pláne elmarad, hiába csinálta az ember 40-50 évig elég jó szinten, akkor is a fiatalságé ez a szakma. Azt tudni kell, hogy 20-30 éves korban sokkal gyorsabba reakcióképessége mindenkinek, korszerűbben gondolkodik, jobbak a technikai feltételei, a komputert ma már mindenki úgy használja, mint a ceruzát, tehát azért fontos ez a díj mégis, mert olyan mérföldköveket jelez, ami ebben a szakmában irdatlan gyorsan megy, tehát ha nem tudunk díjat adni valakinek, aki jó szinten dolgozott évtizedekig, az utána már nagyon nehezen tudja megkapni. – hangsúlyozta Gyárfás Gábor, Ferenczy-, és Kölcsey-díjas grafikus, iparművész

A díjazott művek a biennálé alapszabályának értelmében a Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményébe kerülnek. A kiállítás 2017. január 10-ig látogatható.

GallériaVideó

Új hozzászólás