Farsang a Tompa utcai oviban

Békéscsabán a Tompa utcai óvoda idén is megtartotta hagyományos farsangját. Mindhárom csoportban vidám hangulatban telt a délelőtt. A kilenc órakor kezdődő ovis farsangon énekeltek, táncoltak, verset mondtak és versenyeztek a gyerekek, szüleik társaságában. 

Az ovisok és a kisiskolások is mindig lázasan várják a februári farsangi időszakot. Fánkot sütnek, álarcokat készítenek, és jelmezt választanak maguknak. A Tompa utcai óvodában sem volt ez másképp. A három csoportban vidám gyerekek énekeltek és táncoltak, játszottak és szavaltak.

- A farsangi ünnepség, a télűzés hagyomány az óvodánkban. Mind a három csoportban egyszerre történik ez az ünnepség. A kisebbeknek még ez az első alkalom, a nagyobbak, nekik már vannak élményeik, ők várják. Fontos számunkra, hogy ezt a napot a jókedv hassa át és vidámak legyenek a gyerekek. A szülők is aktív részesei ennek a mai napnak. Egyrészt a fánksütésbe kapcsolódnak be, illetve jelmezbe öltözve vesznek részt ők is. – mondta el Pappné Vántus Mária, a békéscsabai Tompa Utcai Óvoda intézményvezető-helyettese

A délelőtt során tejszínhab- és krémtúró-nyaló versenyt is rendeztek az ovis csoportokban.

Idén is igazán jó hangulatban telt a Tompa utcai óvoda farsangi ünnepsége, a következő fontos ünnep pedig a Húsvét lesz, amire hamarosan ők is megkezdik a húsvéti készülődést. 

GallériaVideó

Új hozzászólás