Péter Erika költő és írónő mese könyveket ajándékoz az óvodás kis gyermekeknek.

Mesekönyvekkel lepi meg Péter Erika költő és írónő Békéscsaba összes óvodás kisgyermekét. Először a Penza lakótelepi óvodába látogatott el, ahol Bíró Csabával, a körzet önkormányzati képviselőjével adták át a könyveket.

Péter Erikának az ajándék könyvek mellett számos egyéb műve is van: a legutóbb megjelent Hajnaltól Hajnalig már a 13. alkotása volt. A költőnő számára nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett a pedagógusokat is segítse, ezért olyan verseket ír, ami megkönnyíti a szavak megtanulását és segíti a gyerekek fejlődését.

- Szeretnék nyomot hagyni magam után. Ez egy öncélú valami lenne, hogyha úgy nézzük de igazából nem öncélból tettem hanem azért, hogy a gyerekeknek örömet szerezzek. - mondta el Péter Erika, költő, író

Bíró Csaba önkormányzati képviselő a könyvek átadása mellett kiemelte: az utóbbi időben nagyon sok fejlesztés valósult meg a körzetben. A belvárosi bölcsődében 45 kismotor, a Százszorszép óvodában pedig egy új udvari, várjátékos csúszda várja a gyerekeket minden reggel.

- Hogyha már volt egy ilyen lehetőség akkor nekem ez egy külön alkalom volt arra, hogy beszámolhassak a média munkatársainak, arról hogy milyen fejlesztések milyen felújítások milyen beruházások voltak az 5-ös számú választókörzetben. Gondolok itt épületszigetelésre parkfelújításról tisztasági festésről járólap letevésről. - hangsúlyozta Bíró Csaba, Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője

Az átadás után a gyerekek nagy örömmel vették kezükbe a könyveket. Az írónő pedig elmondta: a legszebb pillanat számára a mai napban az volt, amikor a gyerekek örömükben a nyakába borultak.

GallériaVideó

Új hozzászólás