Milliárdos fejlesztés Gyomán

Közel 1 milliárd forintból újul meg a Gyomaendrődi szennyvíztisztító-telep. A beruházás részeként új tárolómedencéket alakítanak ki, felújítják a meglévő épületeket, és a feleslegessé vált létesítményeket pedig kivonják az üzemeltetés alól.

Kedden délelőtt tartottak bejárást a gyomaendrődi szennyvíztisztító-telepen, ahol a későbbi üzemeltető, a város vezetése és a kivitelező munkatársai megtekintették a beruházás állását. A területen az építészeti munkák idén tavasszal kezdődtek, a jelenlegi fázisában a két biológiai műtárgy és a kezelőépület falazása zajlik. A korszerűsítéssel kapcsolatban Várfi András, a település polgármestere elmondta, a korábbi telep az uniós követelményeknek nem minden tekintetben felelt meg, így időszerűvé vált a fejlesztése. 

- Azért van szükség a korszerűsítésre, hogy a mai kor követelményeinek és szabványainak megfelelő telep létesüljön Gyomaendrődön. Az új telepen a gyomaendrődi szennyvíz olyan mértékben tisztul meg, hogy az végül a Körös folyóba kerül, teljesen biztonságosan - tette hozzá a város vezetője

A beruházás ideje alatt a telep működésében nincs fennakadás, a korábbi üzemsoron a tisztítás továbbra is zajlik, így a lakosság semmit nem vesz észre a munkálatokból. A fejlesztés a most megvalósuló műtárgyak mellett az egész telepet érinti. A kivitelezést végző konzorcium képviselője Pogány István elmondta, lesznek olyan épületek, amelyeket átépítenek, felújítanak és lesznek olyanok is, amelyeket kivonnak a forgalomból. 

- A meglévő rendszeren gyakorlatilag a kezelőépület és a gépházat teljesen felújítjuk. Kivonjuk a forgalomból a meglévő iszapszikkasztó ágyakat. A lágyszemét funkcióját elveszti és  egy eszköztároló helység keletkezik – hangsúlyozta a projektvezetője.

A tisztító most napi szinten 1500 köbméter szennyvizet képes befogadni, azonban esős időben a beérkező mennyiség eléri az 5000 köbmétert. A telep hatékonysága az új technológiai sorral a négyszeresére nő, így a kapacitása eléri a 6000 köbméteres befogadási mennyiséget. A beruházás kivitelezése jelenleg 30%-os készültségi szinten van. Az építészeti munkák bejelezését követően a próbaüzem novemberben kezdődhet meg.

Szerkesztő: Bugyi Diána

Operatőr: Fazekas Róbert

 

GallériaVideó

Új hozzászólás