Részegen szétverte az ajtókat és kötekedett a rendőrökkel

Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki az egyik békéscsabai presszóban hangodkodott, majd a vele szemben intézkedő rendőröket szidalmazta.

Békéscsabán, az egyik presszóban még tavaly október 13-án 1 óra 30 perc körül egy férfi kiabálni kezdett, több vendég italába beleivott és két ajtót megrúgott. Az egyik ajtó leesett, a másik behorpadt. A rendbontás miatt először két rendőr érkezett a presszóba, akiket M. Ádám szidalmazni kezdett, majd további két rendőrrel szemben is agresszíven lépett fel.

Miután előállították, a rendőrkapitányság udvarán is sértegette a nyomozókat. Garázdaság és becsületsértés vétségek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás és gyanúsítottként hallgatták ki. A 29 éves békéscsabai férfi elmondta, hogy tavaly október 22-én este italozni indult egy barátjával. Több vendéglátóhelyet végigjártak a városban és erősen ittas állapotba került. Arra, hogy a Luther utcai presszóban mi történt, pontosan nem emlékezett. Azt elismerte, hogy a rendőri intézkedésnek ellenállt, de azt, hogy mit mondott a rendőröknek, nem tudta felidézni.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozást 2014. március 13-án lezárta, az eljárás során keletkezett iratokat M. Ádám ellen vádemelési javaslattal továbbította a Békéscsabai Járási Ügyészségre - számolt be a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Új hozzászólás