Közúton és a határon történt események, intézkedések

Békés megyében két kerékpáros, egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi és egy gyalogos sérült meg közlekedési balesetekben. A határról hét ukrán és egy nigériai állampolgárt irányítottak vissza a határrendészek.

Békés megyében 2014. június 6-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyomaendrődön, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Fő út kereszteződésében 9 óra 45 perc körül személygépkocsi és kerékpáros ütközött. Békéscsabán, a Szarvasi úton 12 óra 45 perckor személygépkocsi ütközött egy segédmotorral közlekedő férfivel. Szarvason, a Béke utcában 13 óra körül egy személygépkocsi vezetője miután megállt, úgy nyitotta ki járműve ajtaját, hogy az ajtóval fellökött egy kerékpárost. Végül 23 óra 30 perc körüli időben Szarvason személygépkocsi gyalogost ütött el. A négy balesetnek az elsődleges információk alapján négy könnyű sérültje van. A történtek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.
A Békés megyei határszakaszon lévő határátkelőhelyekről hét ukrán és egy nigériai állampolgárt irányítottak vissza Romániába a határrendészek. A négy ukrán nő és a három ukrán férfi Gyulánál akarták átlépni a határt. Miután az ellenőrzésüket végző határrendészek megállapították, hogy nem rendelkeznek a beutazáshoz szükséges támogató dokumentumokkal, nem folytathatták útjukat. A nigériai férfi 2014. június 7-én 2 óra 30 perc körül jelentkezett belépésre a lőkösházi vasúti határátkelőhelyen. Mivel ő sem tudta bemutatni a beutazáshoz szükséges dokumentumokat, Magyarország határát nem léphette át. A nyolc külföldit a rendőrök visszairányították Romániába. 

Galléria

Új hozzászólás