Békés megye legnagyobb Adventi Kézműves Vásárát rendezték meg a Csaba Parkban

Békés megye legnagyobb Adventi Kézműves Vásárát rendezték meg a Csaba Parkban. Számos kézműves alkotó munkáiból nyílt meg a vásár, melyet Hevesi Imre koncertje színesített. Garantált volt a jó hangulat, és széles kínálatból válogathattak a kilátogatók.

Többen először vettek részt ezen a vásáron, és olyan is akadt, aki még a helyszínen is készített termékeket. A vásárban találkoztunk bútorfestővel, ásvány ékszerkészítővel, adventi koszorú készítővel, egyéb tárgykészítővel, akiket arról kérdeztünk, hogy mivel érkeztek a rendezvényre.

Az elkészült tárgyak és dekorációk, magas színvonalat képviseltek. Bátran válogathatott ki-ki a maga ízlésvilágának megfelelően, hiszen a széles választékban hűtőmágnes, asztali díszek, a kimaradhatatlan mézeskalács és a nemezcsizmák is szerepeltek, de voltak horgolt- és ásvány ékszerek is. Simon Zsuzsa ásványékszer készítő két évvel ezelőtt vágott bele az ékszerkészítésbe. Ő maga Békéscsabán valamint a rendezvényen is most mutatkozott be először.

A kézművesek mottója: Akkor dolgozunk, mikor mások nyaralnak, vagy pihennek. Aki szakmáját tekintve is kézműves, vagy főállás mellett hobbiszinten foglalkozik a művészettel és a tárgyalkotással, hogy ünnepelheti a karácsonyt? Milyen ajándékok kerülhetnek a fa alá, abban az esetben, ha az ember maga is kézműves?

Többen is elmondták, hogy beiglit, sült húsokat, halászlevet fognak készíteni. Valamint azt is, hogy maga az ünnep, és az adventi időszak is egy várakozás egész évben. Ahogy beköszönt az ősz, mindenki kicsit komorabb, és a karácsony az, ami egy kicsit megszépíti ezt az időszakot.

GallériaVideó

Új hozzászólás