Angyalok szárnyalása a Békéscsabai Jókai Színházban

Angyalok szárnyalása a Békéscsabai Jókai Színházban! A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ valamint a Békés Megyei Jókai Színház közös jótékonysági rendezvényét idén is hatalmas érdeklődés övezi. A bemutatót kedden tartják a békéscsabai teátrumban.

Az Angyalok Szárnyalása évek alatt eljutott odáig, hogy az emberek már tudják, hogy minden évben részt vehetnek egy színvonalas jótékonysági esten. Az rendezvény sikerét és népszerűségét az is bizonyítja, hogy a jegyek már jóval a gálaest előtt elfogynak.

A központ lakói és munkatársai, valamint a Jókai Színház szinte teljes kollektívája részt vesz az esemény lebonyolításában, illetve a produkcióban. Az érzelmekkel teli előadásban ének, tánc és mesefeldolgozás is helyet kap. Az is szerepet játszik boldogságuk kiteljesedésében, hogy a fellépéseken visszajelzést kapnak arról, hogy a közönség szereti, amit csinálnak.

Sok munkát, sok törődést fektettek idén is a rendezvénybe, ahol ezek a fiatalok bemutatkozhatnak, és kiteljesedhetnek a színpadon. A gálaest programja már elkészült, a Degré utca lakói már izgatottan várják a fellépést.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a gálaest a fiatalokról szóljon, hiszen ők a központi szereplői, ezért rendszerint kapnak szabadságot abban, hogy egy általuk kedvelt dalt, verset elmondjanak, valamint előadót is választhatnak maguk mellé. Mindenben segítik őket a tanárok, művészek, és aszerint koordinálják a műsort, hogy az időben is kitöltse az estét.

 

GallériaVideó

Új hozzászólás