Vasárnap zárult a 2018-as Labdarúgó Világbajnokság

Vasárnap zárult a világ legrangosabb futballeseménye, a Labdarúgó Világbajnokság. A döntőt Franciaország és Horvátország válogatottja játszotta. Békéscsabán is több helyen lehetett kivetítőn nézni a meccset. Az egyiknél a Csaba Tv stábja is ott volt.

A világbajnokság meglepetéscsapata idén egyértelműen Horvátország volt, akik történetük során először játszhattak VB-döntőt. A másik oldalon a franciák nemzeti tizenegye állt a kezdő sípszóhoz. A francia csapatról előzetesen is lehetett tudni, hogy jól szerepelnek majd, hiszen szinte minden szakértő a legjobbak között említette őket. A mérkőzés végül a papírformának megfelelően alakult, hiszen a franciák 4-2 arányban felülkerekedtek a horvátokon. A mérkőzés képe nem volt ennyire sima, ugyanis az első félidőben a horvátok játszottak jobban, annak ellenére, hogy egy tizenegyessel és egy öngóllal már az első negyvenöt perc végére 2-1 es hátrányban vonulhattak az öltözőbe. A második félidőben aztán a franciák hamar elődöntötték a világbajnoki trófea sorsát. Stábunk a békéscsabai Kupak sörözőben izgulta végig az összecsapást.

Természetesen mini közvélemény kutatásunk nem reprezentatív, azonban ez alapján úgy tűnik, hogy a csabaiak inkább a horvát válogatottnak szorítottak. A következő Világbajnokág minden eddiginél különlegesebb lesz, ugyanis most már hivatalos, hogy 2022-ben Katar rendezi majd a legrangosabb futballeseményt. Ez azért is meglepő, hiszen az összes VB eddig nyáron volt, azonban négy év múlva télen lesz, a döntőt ráadásul december 18-án, aranyvasárnap játsszák majd.

GallériaVideó

Új hozzászólás