Hírek

A vese világnapja

2014-03-14, péntek

Minden év márciusának második csütörtöke a Vese Világnapja. Ez alkalomból világszerte a veseelégtelenségre és a vesék öregedése következtében kialakuló krónikus vesebetegségekre hívják fel a figyelmet. A programsorozathoz kapcsolódva a békéscsabai dialízis központ nyílt napot tartott, ahol bemutatták az állomás munkáját és a kezelés technikai oldalát. 

A békéscsabai központ 86 beteg kezelését látja el a hét 6 napján. A betegek egyik fele hétfőn, szerdán és pénteken jár, a másik fele pedig a köztes napokon. Egy-egy kezelés átlagosan 4 órát vesz igénybe, ez idő alatt a páciensek vérét több alkalommal is áttisztítják. Dr. Tóth Eszter, a központ orvos-igazgatója az itt zajló kezeléssel kapcsolatban elmondta, hogy az úgynevezett kapillárba mintegy 500 ezer darab hajszálvékony csövecske van, amelyekbe folyik a betegek vére és a csövecskéken kívül az úgynevezett dializáló oldat. A gép a dializáló oldatot, ami sókat, cukrokat, elektrolitokat tartalmaz, ezt megkeveri, melegen tartja, keringteti, átfolyatja ezen a rendszeren.

Ülésezett a városi közgyűlés

2014-02-28, péntek

Ma tartotta választások előtti utolsó közgyűlését Békéscsaba Megyei Jogú Város Képviselő-testülete. A napirendben többek között a 2014-es költségvetési rendelet is helyet kapott.

A zárt ülésen a szokásos fellebbezési és méltányossági ügyek kerültek képviselők elé. Ezt követően a nyilvános ülés első napirendi pontjaként a testület döntött a Mackó-Kuckó Óvoda intézményvezetője vezetői megbízásának megszűntetéséről. A vezető azért kérte jogviszonyának közös megszűntetését, mert a jogszabályok alapján kedvezményes öregségi nyugdíjra jogosult.

Ezt követően a testület tárgyalt a 2014. évi költségvetési rendeletről. Vantara Gyula polgármester a téma kapcsán elmondta, az önkormányzat idén sem tervezi új adónem bevezetését és a már meglévő adók emelésére sem kell számítaniuk a vállalkozóknak. Az intézmények működése stabil és kiegyensúlyozott, a tervezett beruházások önerejének biztosítása is garantált.

Irány a döntő!

2014-02-27, csütörtök
A csapat

Zsinórban 3. alkalommal jutott be a bajnokság legjobb 4 együttese közé a Békéscsabai Röplabda SE. A csabai lányok a negyeddöntő 3. mérkőzésén is legyőzték az Újpest csapatát.

A fővárosiak teremgondjai miatt az első két összecsapást a Városi Sportcsarnokban rendezték meg, ahol 2-0-s vezetésre tett szert a viharsarki együttes. A hétfői, budapesti mérkőzésen rögtön magához ragadta a kezdeményezést a BRSE, hiszen már ezen az összecsapáson le akarta zárni a párharcot. Soós Nikolették ebben a szellemben röplabdáztak, így 25-16-ra hozták az első játékrészt. A csabaiak a második szettben ott folytatták, ahol abbahagyták. Akimova vezetésével ötletes, kreatív játékot mutatott be a Csaba, így a játszma közepére már 10 pontos különbséget harcolt ki. Az Újpest cserékkel próbálkozott, de eredménytelenül, így már 2-0 volt a vendégeknek.

Oldalak