Hírek

Járókelők és rendőrök túlerőben

2014-03-15, szombat

Két idős embert is meglopott Békéscsabán az a 14 éves fiú, akit a sértettek és több járókelő vett üldözőbe. A tizenévesnek ugyan sikerült kereket oldania, de a segélyhívásra perceken belül megérkező rendőrök elfogták.

Sajtónap a Városházán

2014-03-15, szombat

1990 óta március 15. a szabad magyar sajtó ünnepe. Az idei alkalmon Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója volt a vendég azon a sajtóbeszélgetésen, melyet Békéscsaba Város Önkormányzata rendezett.

A helyi sajtó munkatársaival, hírszerkesztőkkel, riporterekkel, fotósokkal és operatőrökkel telt meg a Városháza Mokos terme. A média képviselői mellett a katasztrófavédelem és a rendőrség sajtószóvivői is jelen voltak a Szabad Sajtó Napja alkalmából megrendezett beszélgetésen, melyet immáron 7. alkalommal tartottak meg a megyeszékhelyen. Vantara Gyula Békéscsaba polgármestere köszönetet mondott a helyi és országos médiumok képviselőinek, akik folyamatosan tájékoztatják az itt élőket, hírt adnak az eseményekről, részesei a közéletnek. Mint mondta, az önkormányzat is azon dolgozik, hogy minél több hiteles információ jusson el a lakosokhoz, lehetőség szerint minél gyorsabban.

Nyílt nap a Színitanházban

2014-03-15, szombat

Fényshow, divatbemutatók és musical egyveleg. Mindezekkel találkozhatott az a több mint 100 fiatal, aki a színitanház nyílt napján bepillantást nyert a kulisszák mögé. A különleges program során akadtak olyanok is, akik már egy kisebb koreográfiát is betanultak.

A Színitanház vezetői úgy építették fel a nyílt napot, hogy elsősorban a végső produkciókon keresztül mutassák meg azt, hogy milyen munka folyik itt a színházban. Ennek tükrében a diákok láthattak fényshowt és divatbemutatót is. A legnagyobb sikere azonban a Musical Mánia című előadásnak volt, melynek során többek között a Rómeó és Júlia, az Aida vagy a Sinatra című darabokból kaphattak ízelítőt a diákok. Seregi Zoltán, a színitanház gyakorlati koordinátora elárulta, az volt a cél, hogy a fiatalokat megérintse a hangulat, a varázs, a hely szelleme. A nap során bemutatták a speciális szaktantermeket, a maszk- és smink szobákat, a díszletműhelyeket, valamint a világítás- és videotechnikát.

Oldalak